Nagyvilág

Nagyot veszít az uniós pénzekből Magyarország

europai-unio(960x640)(2).jpg (brüsszel, )
europai-unio(960x640)(2).jpg (brüsszel, )

Minden más tagországnál nagyobb arányban veszítene Magyarország az uniós forrásokból, a következő hétéves (2014-2020) EU-keretköltségvetés jelenlegi tervezete szerint.

„Ez ellentmond a szerződéseknek, ellentmond az Európai Tanács legfrissebb döntésének és a kohéziós politika logikájának, hogy azokat kellene leginkább segíteni, akik erre leginkább rászorulnak” – jelentette ki ezzel kapcsolatban Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára, az EU-tagországok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek keddi brüsszeli találkozóját követő sajtótájékoztatón.

A miniszteri értekezlet fő témája az Európai Bizottságnak a keretköltségvetéssel kapcsolatban július elsején bemutatott technikai felülvizsgálata volt. A végrehajtó testület ezt azért tartotta fontosnak, hogy az eredeti tervezetbe beilleszthessék Horvátország jövőre esedékes csatlakozásának az uniós költségvetésre tett hatását, továbbá figyelembe vegyék azokat a hatásokat is, amelyeket a legfrissebb gazdasági adatok jelentenek.

Győri Enikő elmondta: kedden ismét közös álláspontot fogalmaztak meg a magukat a “kohézió barátainak” nevező uniós tagállamok. A csoportot 15 tagország alkotja, főként a kelet-, illetve dél-európai államok, köztük Magyarország. A közös pozíció szerint a kohéziós politika a technikai felülvizsgálat vesztese, hiszen a tervezet immár további 5,5 milliárd euróval kevesebbet irányoz elő erre a célra.

A magyar államtitkár hozzáfűzte, hogy a felülvizsgálat tovább növeli a magyar veszteségeket is, amelyeknek az előző keretköltségvetéshez viszonyított összértéke így már “közelebb van a 30 százalékhoz, mint a 20-hoz”, jóllehet a terveket Magyarország már eddig is igazságtalannak és politikailag elfogadhatatlannak értékelte.

Magyarország azt kéri európai uniós partnereitől, hogy találjanak számára “egyéni megoldást” a problémára Az egyéni megoldásra azért is szükség van, mert Magyarország még nem tart ott a felzárkózásban, konvergenciában, ahol szeretne. A nemzetközi gazdasági válság elleni hatékony fellépés az unióban eleve nagyobb belső kohéziót tesz szükségessé – fűzte hozzá Győri Enikő.

Az államtitkár úgy vélte, hogy a hétéves keretköltségvetésről a már számokat tartalmazó elnökségi javaslat ismertetése után, szeptembertől várható részletekbe menő, konkrét alkudozás. Emlékeztetett arra, hogy a végső megállapodásig még idén el kellene jutni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik