Nagyvilág

Szétcincált egy bevándorlási törvényt az amerikai legfelsőbb bíróság

Arizona bevándorlás (arizona, bevándorlás, )
Arizona bevándorlás (arizona, bevándorlás, )

Csak a legvitatottabb, jobboldalról is támadt rendelkezést nem bántotta az alkotmányjogi kérdésekben is döntő legfelsőbb bíróság, miközben alkotmányellenesnek minősítette az arizonai bevándorlási törvény több rendelkezését.

A testület a törvénynek az általa vizsgált négy rendelkezése közül hármat minősített alkotmányellenesnek, ám helyben hagyta azt a vitatott kitételt, amelynek értelmében az arizonai rendőrök igazoltathatják azt, akiről azt gyanítják, hogy illegálisan tartózkodik az országban. A bíróság ugyanakkor megtiltotta, hogy a hatóságok őrizetbe is vehessék a kisebb bevándorlási szabálysértések elkövetőit és rámutatott, hogy a rendelkezés további keresetek célpontja lehet.

Az ítélet megerősítette, hogy a szövetségi kormánynak a tagállamokkal szemben “jelentős hatalma van” a bevándorlás szabályozásában. Az Egyesült Államok legfelső bírói testülete emellett megsemmisítette a törvénynek azon rendelkezéseit is, amelyek bűncselekménynek minősítették az illegális bevándorlók munkavállalását, valamint azt, ha ezek a személyek nem tartanak maguknál a személyazonosságukat bizonyító iratokat.

Barack Obama amerikai elnök megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a jogszabály három rendelkezését, de aggodalmát fejezte ki az érvényben hagyott rendőri igazoltatási jogosultság miatt.  „Egyetlen amerikai sem élhet soha pusztán a kinézete miatt a gyanú árnyékában. A jövőben biztosítanunk kell, hogy az arizonai bűnüldöző szervek a végrehajtás során ne szerezhessenek érvényt a törvénynek olyan formában, amely aláásná az amerikaiak polgári jogait” – hangoztatta közleményében az elnök.

Georgia, Alabama, Indiana, Utah és Dél-Karolina állam szintén hasonló, az alkotmányosság kérdését felvető bevándorlásügyi  törvényt fogatott el, de az arizonai jogszabály volt az első, amely a fellebbezések összes fokát bejárva eljutott a legfelsőbb bíróságig..

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik