Nagyvilág

Aggasztja Amerikát a magyar antiszemitizmus

flashmob (ingyenes, villámcsődület, antiszemitizmus ellen)
flashmob (ingyenes, villámcsődület, antiszemitizmus ellen)

Aggasztó mértékben növekedtek a magyar személyekhez kötődő antiszemita cselekmények és megnyilatkozások - hívta fel a figyelmet az amerikai külügyminisztérium különmegbízottja.

Az antiszemitizmus megfigyelésével foglalkozó Hannah Rosenthal a legújabb magyarországi fejleményekről foglalt állást a budapesti amerikai nagykövetség honlapján közzétett nyilatkozatában. Megemlítette a 90 éves nyugalmazott rabbit ért verbális támadást, több holokauszt-emlékmű és egy zsidó temető meggyalázását, valamint a Jobbik ismétlődő antiszemita nyilatkozatait. A különmegbízott aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fent incidenseknek milyen hatása lesz a jövőre, és leszögezte, hogy továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket. Megállapította azt is, hogy a magyar kormány és a civil társadalom megfelelően reagált, amikor elítélte az incidenseket.

Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök, az ellenzéki pártok többsége, valamint a nagy egyházak vezetői nemrég erőteljes hangú nyilatkozatban ítélték el az antiszemita bűncselekményeket, támogatásukról biztosítva a magyarországi zsidó közösséget. “Üdvözlöm és bátorítom az ilyen megnyilvánulásokat, egyben remélem, hogy a magyar hatóságok mielőbb felkutatják és felelősségre vonják a bűntettek elkövetőit” – írja Rosenthal.

A különmegbízott ugyanakkor szeretné, ha a magyar kormány nemzeti párbeszéd keretében biztosítaná egyes történelmi alakok őszinte értékelését. “A magyar múlt olyan alakjainak rehabilitálása, akiknek személyén foltot ejtett a fasizmushoz és az antiszemitizmushoz nyújtott támogatásuk, elősegíti a szélsőséges eszmék elfogadását, ebben a légkörben a rasszizmus, az antiszemitizmus és az intolerancia más megnyilvánulási formái megerősödhetnek. Remélem, hogy Magyarország vezetői figyelembe veszik ezt, amikor továbbra is fellépnek hazájukban a szélsőséges eszmék erősödése ellen” – olvasható a nyilatkozatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik