Nagyvilág

Megbüntették az éjszaka harangozó papot

harang (templomharang)
harang (templomharang)

Harminc óra társadalmi munkára kötelezett a bíróság egy lengyel papot, aki három évig rendszeresen harangzúgással zavarta meg egy falu lakosainak éjszakai nyugalmát.

A közép-lengyelországi Lewin falu plébánosára néhány helybéli panaszkodott a rendőrségen. Azt sérelmezték, hogy kéréseik ellenére nem volt hajlandó legalább éjszakára kikapcsolni az elektromos vezérlésű harangokat, így azok napszaktól függetlenül minden teljes órában megkondultak, majd hajnaltól késő estig, rendszeres időközönként egyházi dallamokat és harangjátékot játszottak. A rendőrség a bírósághoz fordult, hogy vizsgálja ki az ügyet – írta hétfőn a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.

A megbüntetett pap nem ért egyet az ítélettel és várhatóan fellebbez ellene. Állítása szerint nem a harangszó zavarja a falu lakosait, hanem ellene tiltakoznak, mert más konfliktusaik is vannak vele.

Az ügyet tárgyaló bíró elítélte a plébános magatartását, aki szerinte szándékosan nem tett eleget mások kéréseinek. Azzal az indokkal kötelezte társadalmi munkára a papot, hogy az ilyen ügyekben általában kiszabott bírság nem lenne megterhelő számára. Ugyanakkor elutasította a sértettek azon kérését, hogy eltiltsa a helyi plébánia vezetésétől, mert nem avatkozhat bele az egyházi közigazgatás döntéseibe.

A harangjátékra panaszkodók elégedettek az ítélettel, de attól tartanak, hogy a plébános továbbra is zaklatni fogja őket. Undoknak tartják, amit szerintük az is bizonyít, hogy május óta újabb egyházi dallamot harangoztat, méghozzá éjjel fél kettőkor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik