Nagyvilág

Feltörték az Eurovíziós Dalfesztivál honlapját

A hackerek a weboldalra felrakott üzenetükben a „melegek parádéjának” nevezett fesztivál lefújását követelték.

A magát Cyberwarriorsnak nevező csoport tagjai a versenynek idén otthont adó Azerbajdzsán elnökének szóló üzenetükben követelték a fesztivál törlését, ellenkező esetben „nincs helye kormányának”. A bakui kormány távközlést felügyelő miniszterének helyettese közölte, a biztonsági erők megpróbálják azonosítani a csoportot és annak tartózkodási helyét.

A kaukázusi köztársaság azzal nyerte el a szervezés jogát, hogy tavaly egy azeri énekes duó diadalmaskodott az akkor Németországban rendezett fesztiválon. A többségében muzulmánok lakta Azerbajdzsánt most azonban több oldalról is heves bírálatok érik, egyebek közt az emberi jogok helyzete miatt és vallási kérdésekben is. Míg a bakui kormányzat az ország imázsának fejlesztésére használná ki a versenyt, addig aktivisták a saját ügyeikre akarják ráirányítani a figyelmet.

Azerbajdzsán milliókat költött Baku “ráncfelvarrására”, mióta az ország 1991-ben függetlenné vált Moszkvától. A dalfesztivált megelőző munkálatok részeként a napokban adták át a Kristálypalotát, azt az arénát, amely otthont ad a jövő heti versenynek. Jogvédő csoportok ugyanakkor megjegyezték, a helyszín közelében otthonokat romboltak le, hogy szabaddá tegyék a környéket.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogi szervezet csütörtökön kijelentette, szerinte az azeri hatóságoknak szabadon kellene engednie bebörtönzött ellenzéki aktivistákat, és garantálnia kellene a szólásszabadságot a tüntetőknek, akik békés demonstrációt terveznek a megmérettetés előtt.

A verseny két elődöntőjét május 22-én és 24-én, a finálét 26-án tartják. Magyarországot a Compact Disco együttes képviseli a Sound of Our Hearts című dalával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik