Nagyvilág

Nem kapják vissza állampolgárságukat a szlovákiai magyarok

Alaptalannak minősítette Gubík László és két társa - szlovák állampolgárságuk elvesztésével kapcsolatos - panaszát a nyitrai körzeti hivatal.

Gubík László – a magyar állampolgárságát nyíltan felvállaló egyik szlovákiai magyar – szlovák állampolgársága elvesztésének ügyében két hasonló helyzetben lévő társával – Dolník Erzsébettel és Kassai Gyulával – együtt, március másodikán fordult panaszlevéllel a nyitrai körzeti hivatalhoz.

Gubík és társai levelükben panaszaikat négy pontba foglalták. A levél első pontjában arról értesítették a hivatalt, hogy nem értenek egyet szlovák állampolgárságuk elvesztésével. A második pontban a hivatal azon eljárásával szemben emeltek panaszt, hogy nem kézbesítették azt a határozatot, amelynek alapján személyüket törölték a Szlovák Köztársaság állampolgári kötelékéből, valamint nem adtak felvilágosítást arról sem, hogy a határozattal szemben milyen jogi lépéseket kezdeményezhet. Gubík a panaszlevél harmadik és negyedik pontjában a szlovák állampolgársági törvény vele szemben alkalmazott részének alkotmányba ütköző mivoltára mutatott rá, valamint kérte, hogy a hivatal szolgáltasson számára igazolást arról, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgára.

Gubík László az MTI-nek elmondta, hogy a nyitrai körzeti hivatal válaszlevelét szerdán kapta meg. A felsorolt érvek alapján a nyitrai körzeti hivatal Gubíkék panaszát alaptalannak minősítette. A nyitrai körzeti hivatal ezen válaszával kimerült a Szlovákián belüli jogorvoslati lehetőség, ezért most nemzetközi bírósághoz fordulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik