Nagyvilág

Repülő autó zárta a hálószobába

A rendőrségnek kellett kiszabadítani házából egy idős új-zélandi nőt, akinek otthonába egy száguldozó autó szállt be.

Az autó nagyjából 120 kilométer per órás sebességgel haladt késő este az új-zélandi Gisborne városában, amikor egy kereszteződésben ráment egy járdaszigetre, a levegőbe emelkedett, majd becsapódott az idős nő házába – mondta el egy szomszéd. A Gisborne Herald beszámolója szerint a jármű egy kis kertet lezúzva érkezett meg a szigettől húsz méterre álló épületbe. Az autó a nappaliban állt meg.

Az eset éjfél után fél órával történt, és akkor az idős nő már a hálószobájában aludt. „Ha a nappaliban tévézett volna, már nem élne” – mondta el a lapnak a nő egyik szomszédja. A házába betört autó miatt sokkos állapotba került hölgy nem tudta elhagyni a hálószobát, mert annak ajtaját a nappali romjai zárták el. A szomszédok megpróbálták az ablakon keresztül kimenekíteni, de nem jártak sikerrel. Végül a rendőrök szabadították ki.

Az idős hölgyet kórházba szállították, de nem sokkal később már ki is engedték, és rokonai gondjára bízták. Az autó vezetője ellen a rendőrség több pontban is vádat emelt. Egyebek mellett ittas vezetés miatt kell felelnie.

A Herladnak egy, az esetet végignéző szomszéd elmondta, hogy a száguldozó autót egy rendőrjárőr követte. A rendőrségi szóvivő azonban azt állította, hogy szó sem volt autós üldözésről. Elmondása szerint a gyorshajtó éppen a baleset előtt előzte meg a rendőröket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik