A 36 éves kínai férfi még gyerekkorában, 6 évesen veszítette el látását betegség miatt. Hamarosan annyira kifinomult a hallása, hogy a hangok visszaverődése révén – afféle denevér módon – még biciklizni is tud, természetesen visszafogott tempóban.
Az utóbbi években elszaporodtak a betöréses lopások a férfi szomszédságéban, ám rá, mivel vak, senki sem gyanakodott. Mivel nem lát, a szomszédok volt, hogy a jelenlétében vették elő, vagy dugták vissza otthoni “dugipénzüket”, a vak pedig nemcsak pontosan tudta a hangok hallatán, hogy hol a rejtekhely, hanem a papírzörgés révén az összeg nagyságát is fel tudta becsülni.
A férfi azután visszatért az adott házhoz, amikor senki sem volt otthon – erről is fülével győződött meg -, majd behatolt és ellopta a rejtett pénzt – írja az austriantimes.at című osztrák hírportál.