Nagyvilág

A szocialisták elnökjelöltjére szavaz Chirac

Az egykori konzervatív francia köztársasági elnök az ellentábor jelöltjére fog szavazni a francia elnökválasztáson.

Erről a Le Parisien című fővárosi napilap számolt be Chirac környezetére hivatkozva. A lap szerint a volt államfő lánya és veje, az elnöki hivatal korábbi vezetője, szintén a baloldali jelöltet támogatja. Egyedül Chirac felesége, a politikailag még mindig aktív Bernadette támogatja határozottan és nyíltan a jobboldal jelöltjét, Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőt.

Az egyre súlyosabb egészségügyi problémákkal, köztük memóriazavarokkal küzdő 79 éves Chirac 2007-es leköszönése óta tartózkodik minden politikai nyilatkozattól. Egyetlen alkalommal szólalt csak meg: egy múzeum avatási ünnepségén tavaly újságírók előtt kijelentette, hogy Hollande-ra fog szavazni.

Sarkozy “szomorúnak” nevezte, hogy egyesek ellene szólaltatják meg elődjét. “A leginkább úgy lehet most tiszteletben tartani a nehéz helyzetben lévő Jacques Chiracot, hogy nem beszéltetjük őt, és főleg nem hagyjuk, hogy a környezete kihasználja őt” – mondta az államfő a France Inter közszolgálati rádióban, a volt elnök memóriazavaraira utalva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik