Nagyvilág

Clinton: Kína felemelkedése jó Amerikának

Nixon elnök pekingi látogatásának negyvenedik évfordulója alkalmából beszélt az amerikai külügyminiszter.

Az Egyesült Államok nem törekszik arra, hogy konfliktusba kerüljön Kínával – jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, egyúttal cáfolta azokat a vélekedéseket, amelyek szerint “új hidegháború lenne kialakulóban Ázsiában”.

Clinton a Washington melletti Annapolis haditengerészeti akadémiáján kedden elmondott beszédében leszögezte, az Egyesült Államok nem keres magának új ellenségeket. “A mai Kína nem a Szovjetunió. Nem állunk új, ázsiai hidegháború küszöbén” – mondta. Clinton hangsúlyozta, hogy egy virágzó Kína jó az Egyesült Államoknak és egy virágzó Egyesült Államok jó Kínának. Emlékeztetett arra, hogy az olyan feltörekvő gazdaságú országok, mint Kína, India és Indonézia az Egyesült Államok által létrehozott nemzetközi segélyezési rendszer révén léphettek az anyagi gyarapodás útjára.

Clinton szót emelt azon, a többi között kínai egyetemi oktatók körében terjedő nézetek ellen, amelyek Amerika hanyatlásáról szólnak. Az amerikai politikus véleményét azzal magyarázta, hogy egyszerűen nincs az Egyesült Államokhoz fogható ország a világban: ez az egyetlen világhatalom, egyedül Amerika van birtokában a megfelelő forrásoknak és eltökéltségnek ahhoz, hogy megakadályozzon minden agressziót, és szövetségeseket gyűjtsön az érzékeny régiókban stabilitást garantáló elképzelésekhez. “Az egész történelemben nem volt példa arra a szerepre, amelyet mi játszunk, vagy arra a felelősségre, amelyet mi viselünk. És ennek nincs alternatívája” – hangoztatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik