Nagyvilág

Volt kommunistáktól hemzseg az új szlovák kormány

Robert Fico jelenlegi kormányának majdnem fele volt a kommunista párt tagja. A tizennégy kormánytag közül hatan voltak az állampárt tagjai.

Az előző miniszterelnök, Iveta Radičova kormánya volt az első az 1989-es rendszerváltás óta Szlovákiában, amelyben nem kaptak helyet volt kommunisták. Ezzel szemben Robert Fico most felálló kabinetjének közel fele jelentős posztot töltött be az egykori állampártban is – írja a parameter.sk.

Miroslav Lajčák, Fico régi-új külügyminisztere például szintén párttag volt, holott ezt nem jelzi hivatalos életrajzában. Lajčák Moszkvában szerzett diplomát, karrierjét pedig 1988-ban kezdte a prágai külügyminisztériumban. De a munkaügyi, az oktatási, a kulturális és a földművelésügyi miniszter is tevékenykedett a pártapparátusban. Ahogy maga Robert Fico kormányfő is. Fico 1987-ben lépett be a kommunista pártba, amelynek bukásakor az akkori igazságügyi minisztériumban szolgált. Az 1989-es rendszerváltást követően kijelentette, észre sem vette, hogy valami érdemleges történt volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik