Nagyvilág

Még undorítóbbá vált a kínai étolaj

Újabb mélypont a kínai élelmiszer-biztonság történetében. Most állati hulladékokból „étolajat” gyártó bandákra csaptak le.

A hamisított étolajjal való visszaélés nem számít újdonságnak Kínában. Tavaly az utóbbi idők egyik legnagyobb port kavart élelmiszer-hamisítási botránya tört ki, amikor egy kiterjedt hálózatra bukkantak, amely “újrahasznosíthatóvá tett” használt – rákkeltő – étolajat gyártott és forgalmazott.

A Kínában csak „csatornaolajnak” nevezett termékek gyártása ellen egyre nagyobb erővel küzdenek a kínai hatóságok. Csak idén több tízezer tonna az egészségre káros, hamis étolajat foglaltak le, míg az elmúlt egy évben több mint száz olyan üzemet találtak, ahol az újrahasznosítással foglalkoztak, és mintegy 800 gyanúsítottat vettek őrizetbe. A „csatornaolaj” elnevezés onnan jön, hogy a hamisítók éttermek szemeteseiből és a csatornákból szerezték az alapanyagot.

A legújabb típusú „csatornaolajjal” azonban új mélypontot ért el egy hálózat, amelyet több hónapig tartó nyomozás után számoltak fel a kínai hatóságok. A hamisítók ugyanis vágóhidakról származó állati hulladékzsírból készítettek „étolajat”, amelynek alapanyagai között rothadó hús és állati zsigerek is voltak.

Egy nyomozó a kínai állami televíziónak elmondta: a „nagyon undorító” szagok már távolról jelezték az étolajat gyártó illegális üzemeket, amelyekből 13-at zártak be a hatóságok. Az akció alatt több mint 3 200 tonna végterméket koboztak el, és több mint száz embert tartóztattak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik