Nagyvilág

Obamát is meg akarta ölni a norvég mészáros

A norvég Anders Behring Breivik, aki tavaly 77 embert gyilkolt meg, saját bevallása szerint merényletet tervezett Barack Obama amerikai elnök ellen.

A norvég Dagbladet napilap internetes kiadása rendőrségi jegyzőkönyvet idéz, amely szerint a szélsőjobboldali Breivik elmondta a nyomozóknak, hogy Obamát a Nobel-békedíj átvételekor, 2009. december 10-én akarta megölni egy autóba rejtett pokolgép felrobbantásával.

Az Oslóban és az Utöya szigeten tavaly júliusban elkövetett kettős merénylethez hasonlóan akkor is rendőrnek akart beöltözni.

A norvég terrorista beszélt az általa Nacionalistáknak nevezett, állítólagos szélsőjobboldali európai hálózatról is, amely Breivik szerint az al-Kaida iszlám terrorszervezet mintájára épül fel, és annak módszereit másolja. Ugyanakkor a merényletei inspiráló forrásaként a szintén szélsőjobboldali Oklahoma-bombás Timothy McVeighre hivatkozott, aki 17 esztendeje Oklahoma City kormányhivatalát robbantotta fel járműbe rejtett pokolgéppel, de említette a New York-i World Trade Center ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletet is.

Breivik többször is hivatkozott egy máig beazonosítatlan szélsőséges szervezetre, amelynek tagja volna. Az ellene indított per április 10-én kezdődik Oslóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik