Nagyvilág

Családi boltban lőttek le egy ötéves lányt

A brit kislány lebénult, miután fegyveres fiatalok törtek be nagybátyja üzletébe, és lövöldözni kezdtek. Az esetről videó készült.

Az ötéves Thusha Kamaleswaran éppen nagybátyja kisboltjában táncolt a polcok között, amikor rivális bandák tagjai törtek be az üzletbe. A boltba először két férfi menekült be, és bújt el a polcok között, akiket három fiatal követett egy másik bandából, hogy leszámoljanak velük. A lövések azonban nem a célpontot találták el. Egy golyó a lány mellkasát találta el, szétroncsolva a gerincét, a második lövés pedig egy felnőtt vásárlót talált el az arcán, aki szintén túlélte az esetet.

A kislányt, aki szülei szeme láttára zuhant a földre, kétszer kellett újraéleszteniük az orvosoknak. Az életét ugyan sikerült megmenteniük, azonban a táncosnak készült lány örök életére lebénult a sebesüléstől.

A brit hatóságoknak sikerült elfogniuk a három elkövetőt, akiket hétfőn talált bűnösnek egy bíróság súlyos testi sértés vádjában. Büntetésük nagyságáról később döntenek. A tárgyaláson bemutatták az esküdteknek az esetről készült felvételt, amelyet a bolt biztonsági kamerája rögzített. A lány szülei pedig engedélyezték a videó nyilvánosságra hozását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik