Nagyvilág

Tibet “békés felszabadításának” 60. évfordulóját ünnepelte Kína

A hadsereg lhászai felvonultatásával emlékeztette Tibetet a terület „békés felszabadítására” a kommunista párt.

A hivatalos kínai állami hírügynökség jelentése szerint több mint húszezer tibeti ünnepelte Lhászában a terület „békés felszabadításának” hatvanadik évfordulóját, aminek tiszteletére katonai parádét rendeztek a Potala palota előtti téren. A Hszinhua beszámolója szerint az ünnepélyes megemlékezés kezdetén a pártot éltető tömeg egy emberként ugrott talpra, hogy tekintetét a kínai nemzeti lobogóra emelve elénekelje Kína nemzeti himnuszát.

Pekinget Hszi Csin-ping kínai alelnök képviselte az ünnepségen, aki beszédében a hatvan évvel ezelőtti „békés felszabadítást” Tibet történelmének „korszakalkotó jelentőségű fordulópontjának” nevezte – írta a kínai állami hírügynökség. Hszi a Tibetben állomásozó kínai hadsereg és rendőrség jelenlétének fontosságát és szükségességét hangsúlyozta, és „szent küldetésük beteljesítésére” szólította fel őket.

A kínai alelnök arra biztatta hallgatóságát, hogy harcoljanak a „dalai láma szeparatista törekvései” ellen, amely Tibet stabilitását, és egyben gyors fejlődését veszélyeztetik. Hszi az összes etnikai csoport összefogását sürgette a dalai láma ellen, és közös önazonosság kialakítását szorgalmazta a különböző kisebbségek között.

A hivatalos kínai állami sajtó beszámolója szerint a „színes felvonulásokkal tarkított vidám ünnepség” egészen estig tartott a Potala palota előtti téren. A Hszinhua közlése szerint több ezren nézték meg a napot lezáró tűzijátékot, amelyen részt vett a kínai alelnök és delegációja is, akik együtt táncoltak a boldogan ünneplő helyiekkel.

A keddi ünnepségen az 1951 tavaszán aláírt 17 pontos egyezmény aláírásának hatvanadik évfordulójára emlékeztek. A kínai hadsereg egy évvel korábban rohanta le Tibetet, hogy modernizálják a Peking által elmaradottnak tekintett területet. A „békés felszabadításról” szóló egyezményt aláíró dalai láma 1959-ben kénytelen volt száműzetésbe vonulni, miután Peking leverte a kínai uralom ellen irányuló felkelést, amelynek 85 ezer halálos áldozata volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik