Az európai uniós tagországok külügyminiszterei egy pénteki brüsszeli értekezleten állapodtak meg arról, hogy a szomáliai partokra is kiterjesztik a kalózkodás visszaszorítása érdekében zajló uniós katonai műveletet. A témáról kiadott közlemény nem részletezi pontosan, milyen új akciókra készül az unió.
Diplomácia források korábbi közlése szerint ezentúl az unió hadihajói és helikopterei tüzet nyithatnak szárazföldi célpontokra, például a kalózok teherautóira, üzemanyagkészleteire, a part mentén horgonyzó hajóikra is. Szárazföldi hadműveletekről azonban továbbra sincs szó. A közlemény szerint a szomáliai kormány is beleegyezését adta ahhoz, hogy növekedjék az unió hozzájárulása a kalózellenes fellépéshez
A brüsszeli külügyi értekezleten született döntés azt mutatja, hogy az unióban a stratégiaváltás pártolói kerültek többségbe, hiszen a művelet elsődleges célja eddig a kereskedelmi, illetve nemzetközi segélyszállító hajók megvédelmezése volt a tengeri támadásoktól. A miniszterek megerősítették azt a múlt havi elvi döntésüket is, hogy két évvel, 2014 végéig meghosszabbítják az Atalanta néven 2008 óta futó missziót. Határoztak arról is, hogy közel 15 millió eurós költségvetést biztosítanak a kiterjesztett művelethez.
Az uniós Tanács döntésében minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a térségben visszaszorulóban van a kalózok tevékenysége. Tavaly az első negyedév után jelentősen visszaesett az elfogott kereskedelmi hajók száma, és a hanyatló trend a közlések szerint idén is folytatódik.
A brüsszeli uniós külügyminiszteri találkozó egy részén jelen volt Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is. A két szervezet együttműködik, összehangolt tevékenységet folytat Szomália partjainál is, bár a NATO továbbra is a tengeri hadműveletekre korlátozza tevékenységét.