Nagyvilág

A Handó-Szájer házaspárról ír a világsajtó

Handó Tünde túlzott hatalmáról és a magyar igazságszolgáltatás függetlenségéről ír a világsajtó.

A brit The Guardian, a francia Le Monde és La Croix a magyar igazságszolgáltatási rendszerről írtak a Velencei Bizottság jelentése kapcsán, míg a Gazeta Polska részletesen beszámolt a lengyel részvételről a március 15-i budapesti ünnepségeken.

“Tiszta véletlen”, hogy Handó Szájer felesége

Magyarországon gyakorlatilag egyetlen személy tartja ellenőrzése alatt a bírói kart – írta a brit The Guardian jogi szemleírója. Joshua Rozenberg – aki korábban 15 évig a BBC jogi szakkomentátora volt – a lap internetes kiadásán megjelent cikkében “kétségtelenül a puszta véletlen művének” nevezte, hogy Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Szájer Józsefnek, “a Fidesz egyik alapítójának felesége”. A szerző szerint Szájer Józsefről azt tartják, hogy “ő vázolta fel Magyarország alkotmányát iPadjén”. Rozenberg ismerteti Handó Tünde jogköreit, és azt írja: ennek alapján nem csoda, hogy a Velencei Bizottság a héten a bírósági rendszer módosítását javasolta Magyarországnak. A szerző kiemeli a testület állásfoglalásából, hogy az Európa Tanács egyetlen más országában sem ruháztak egy személyre ilyen fontos jogköröket.

A The Guardian szemleírója szerint lehetetlen figyelmen kívül hagyni a bizottság következtetéseit, és a magyarok – tekintettel a testület által az új alaptörvényről megfogalmazott korábbi véleményre – azt sem mondhatják, nem tudták, mit várhatnak a Velencei Bizottságtól.

Veszélyben az igazságszolgáltatás függetlensége

A Velencei Bizottság jelentéséről közölt tudósításában a Le Monde című francia liberális lap szerint a testület azt mondta ki, “a reform egésze fenyegetést jelent az igazságszolgáltatás  függetlenségére”. Az aggodalmak középpontjában a Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kezében összpontosuló hatalomkoncentráció áll, egy olyan szervezeté, amelyet Orbán Viktor kormánya a bírák ellenőrzésére hozott létre – vélte a lap.

Az igazságügyi reformról készült jelentésből hasonló véleményt emelt ki a La Croix. A francia katolikus lap szerint a Velencei Bizottság “csatlakozott a Magyarország elleni bírálatok sorához”, amikor “az antidemokratikus félresiklásai miatt már az Európai Bizottság és az Európai Parlament megfigyelése alatt álló” magyar kormány számára a “2011 végén elfogadott reformok közül többnek a veszélyeire felhívta a figyelmet”. Az egyházügyi törvényről készült jelentésből a lap azt emelte ki, hogy a testület szerint a törvény túlzó és önkényes kritériumokon alapuló feltételeket állapít meg egy egyház elismerését illetően.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik