Nagyvilág

Ismét Berlusconi a leggazdagabb olasz képviselő

Évi bruttó 48 millió eurós (csaknem 14 milliárd forintos) jövedelmével ismét Silvio Berlusconi, volt kormányfő lett a leggazdagabb olasz képviselő a római parlament tagjainak nyilvánosságra hozott vagyonbevallása szerint.

A római felső- és alsóház által közölt vagyonbevallási lista szerint Berlusconi tavaly bruttó 48 millió 180 ezer 792 eurót keresett és ismét a leggazdagabbnak bizonyult az olasz parlament közel ezer tagja között. Nyolcmillióval nőtt a vagyona 2010-hez képest. Berlusconi vagyonbevallása azt mutatja, hogy Olaszország egykori kormányfője öt ingatlant birtokol Milánóban két garázzsal, valamint egy villát Antigua szigetén.

Berlusconi azt is feltüntette, hogy tavaly nyáron villát vásárolt a dél-olasz Lampedusa szigetén, ahogyan ezt az észak-afrikai menekültáradat miatt Lampedusán kialakult humanitárius válság idején megígérte. A Szardínián birtokolt luxusvillák nem szerepelnek Berlusconi vagyonnyilatkozatában, mivel ezek a politikus vállalkozásainak és családtagjainak tulajdonai. A nyilatkozatból viszont kiderül, hogy Olaszország harmadik leggazdagabb embere olasz bankokban tartja kötvényeit.

Az olasz parlament második leggazdagabb tagja a miniszterelnök Mario Monti évi több mint másfél millió euróval, e jövedelem után több mint hatszáznegyvenezret adózik. Montinak és feleségének Milánóban és Brüsszelben is van lakása. A kormányfő tulajdonát képzi egy 1995-ös Lancia Dedra és egy 1998-as Lancia K gépkocsi is.

Renato Schifani, a római szenátus elnöke évi bruttó 223 ezer 939 eurót vallott be, a képviselőházat vezető Gianfranco Fini 201 ezer 115 eurót. A pártvezetők közül Angelino Alfano, a Szabadság Népe (PdL) volt kormánypárt főtitkára 169 ezer 317 eurót keresett tavaly, többet mint a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára Pierluigi Bersani, aki 136 ezer 885 eurós jövedelmet vallott be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik