Nagyvilág

Emberfejek egy vágóhíd előtt

Tíz levágott emberi fejet találtak az utcán egy észak-mexikói kisvárosban. Az áldozatok többi testrészét még keresik.

Feltételezhetően a mexikói drogbandák csatározásaiban meggyilkolt hét férfi és három nő fejét találták meg a hatóságok Acapulcótól északra, Teloloapan kisvárosban. Guerrero állam ügyészségének közlése szerint az áldozatok valamennyien 20 és 35 év közöttiek, és más testrészeik egyelőre nem kerültek elő. A fejetek a helyi vágóhíd előtti utcán fedezték fel.

Guerreróban a La Familia drogklán vív harcot a bűnszövetkezetből kivált Los Caballeros Templarios (templomos lovagok) bandával a befolyási övezetekért.

A lefejezés immár bevett gyakorlat a mexikói drogkartellek közötti leszámolási akciókban: legutóbb március elsején találtak hasonló emberi maradványokat, akkor hét levágott emberi fejre bukkantak az észak-mexikói Durango állam egyik településének utcáján.

Felipe Calderón mexikói államfő hivatalba lépésekor, 2006-ban kíméletlen küzdelmet hirdetett a bűnözők ellen, s a rendőrség munkáját erősítendő mintegy 50 ezer katonát vezényelt át erre a feladatra. A drogbandák egymás közötti leszámolásainak, valamint a rendfenntartó erők és a bűnözők összecsapásainak következtében azóta több mint 50 ezer ember vesztette életét Mexikóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik