Nagyvilág

Megint elszúrta a világvégét a modern Nostradamus

Harold Camping legutóbb tavaly októberre jövendölte Jézus eljövetelét, tüzet és járványokat látott, melyek elborítják bolygónkat, milliók halálát és apokalipszist. Nem jött be.


Nem ez volt Camping első tévedése

Hosszú ideje dollármilliókat költött tanításainak hirdetésére egy amerikai prédikátor, most honlapján mégis beismerte, apokaliptikus próféciája csak “tévedés” volt. A 90 éves Harold Camping levélben közölte híveivel, hogy nincs bizonyítéka a közelgő Armageddonra.

“Észrevettük, hogy sok ember reménykedik Krisztus eljövetelében. Alázatosan be kell ismernünk, hogy az esemény idejének tekintetében tévedtünk”.

Camping hatalmas összegeket – többek között híveinek adományaiból – költött próféciájának propagálására, saját rádióadót működtet, és óriásplakátokon hívta fel a figyelmet az utolsó ítélet üzenetére. Miután nem történt meg az általa tavaly május 21-re várt globális katasztrófa, Camping áthelyezte a dátumot öt hónappal későbbre.

Májusban híveit sokkolta, hogy nem következett be a világvége, különösen azokat, akik emiatt felmondtak a munkahelyükön, vagy nyugdíj-megtakarításaikat, tanulmányaikra félretett pénzüket áldozták Camping több mint ötezer plakátból és 20, az üzenettel felmatricázott autóból álló kampányára.

Camping később egy enyhe agyvérzés miatt kórházba került, de ezután is heti üzenetekben hirdette, hogy a Földet hamarosan valamilyen természeti katasztrófa elpusztítja.

Végül e hét végén értesítette nyáját arról, hogy felhagy a további dátumok keresésével, helyette inkább a Szentírás újraolvasásával mélyíti tovább hitét.

“Isten alázatossá tett bennünket a május 21-i események által. Nyíltan el kell fogadnunk, hogy nincsen új bizonyítékunk a világ végének más időpontjáról. Habár számos dátum kering a köztudatban, nem kívánunk megerősíteni egy újabb időpontot” – írta híveihez írt levelében Camping.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik