Nagyvilág

Többezres tüntető tömegbe lőttek a szíriai kormányerők

Az EU közben arra figyelmeztette a szíriai rezsimet: felelnie kell a megmozdulások elleni kemény fellépés során elkövetett atrocitásokért.

Sok ezren vonultak az utcára pénteken a szíriai fővárosban és Aleppóban, ahol többen megsebesültek, amikor a kormányerők tüzet nyitottak a tömegre – közölték helyi felkelők és egy nem kormányzati szervezet. “Több ezren tüntettek pénteken Aleppó 12 különböző pontján. A demonstrálók a homszi lázadókat támogató jelszavakat skandáltak, valamint a rezsim távozását és a Szabad Szíriai Hadsereg felfegyverzését követelték” – tájékoztatta a francia hírügynökséget Mohamed Halábi, a szíriai felkelők bizottságának vezetője

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) azt közölte, hogy Damaszkuszban csütörtök este öten sebesültek meg, amikor a biztonsági erők gépkarabélyokból tüzet nyitottak a demonstrálókra. Az emberek azért vonultak utcára, hogy a rezsim tudomására hozzák: Bába-Amr bevétele nem vet véget a forradalomnak. A január 26. óta tüzérséggel és harckocsikkal lőtt homszi városrészt – egy damaszkuszi biztonsági forrás közlése szerint – a hadsereg teljesen az ellenőrzése alá vonta csütörtökön.

Közben az európai uniós tagországok állam- és kormányfői figyelmeztették a szíriai rezsimet, hogy felelnie kell tetteiért, így azokért az atrocitásokért is, amelyeket a politikája miatt tiltakozó megmozdulások elleni kemény fellépés során követett el. Herman Van Rompuy, a kormányfői értekezlet (Európai Tanács) elnöke a kétnapos brüsszeli tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy az unió kész segíteni az elkövetett bűnökre vonatkozó információk és bizonyítékok összegyűjtésében.

A találkozóról kiadott nyilatkozat az erőszak és az emberi jogi visszaélések azonnali leállítására szólítja a rezsimet. Az EU jelezte azt is, hogy ennek elérése érdekében kész tovább növelni a szíriai vezetésre gyakorolt nyomást. Az állam- és kormányfők egyetértésüket fejezték ki az uniós külügyminiszteri tanács további szankciókat hozó döntésével, s újabb büntetőintézkedések kidolgozására kérték a minisztereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik