Nagyvilág

24 éves Putyin-éra jön?

A politikus állítja, semmilyen választási csalásról nem tud, s ha ez a múltban megtörtént, be kell bizonyítani.

Vlagyimir Putyin, a vasárnapi orosz államfőválasztás nagy esélyese a La Repubblica című olasz lapban közölt interjújában “teljesen normálisnak” nevezte, hogy harmadszorra vállal elnöki mandátumot és közben egyszer már kormányfő is volt. Úgy fogalmazott, ha a választásokon az emberek rá szavaznak, miért ne maradhatna akár huszonnégy évig is az elnöki székben, bár – mint hozzátette – “ezen még nem gondolkoztam.”

Putyin csütörtökön nyilatkozott külföldi lapok vezető szerkesztőinek Moszkva melletti rezidenciáján, s az olasz újság pénteki számában ebből közölt részleteket: ezek kiegészítik a már napvilágot látott közléseket. Az utcai tömegtüntetésekre vonatkozó és az oligarchia veszélyét firtató kérdésekre Putyin azt válaszolta, hogy nyugaton is tüntetnek a válság miatt és Helmut Kohl volt német kancellár is tizenhat évig volt hatalmon, “barátomról, Silvio Berlusconiról már nem is beszélve”.

A jelenleg kormányfői tisztséget betöltő Putyin hangsúlyozta, hogy korrupcióról csak akkor lehet beszélni, ha erre bizonyítékok vannak és a bíróság ítéletet is hoz róla. “Bűnösségük bizonyítása nélkül nem csukjuk le az embereket. Gyakran űzött sport volt ez országunkban, felületes perekkel, sok ártatlan áldozattal” – mondta az orosz elnökjelölt.

Arra a kérdésre, hogy mit tart eddigi kormányzása hibájának, azt mondta, tévedéseket vétett, de nem hiszi, hogy súlyos hibát követett volna el. Iránról azt mondta, hogy “joga van saját atomprogramjához, nemzetközi felügyelettel”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik