Nagyvilág

Nyáron derül ki kivégzik-e Mubarakot

Júniusban hirdetnek ítéletet a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök elleni perben. Halálbüntetést kértek rá.

A 83 éves Hoszni Mubarakot azzal vádolják, hogy a rendszere védelmében felhatalmazást adott a hadseregnek éles lőszer használatára a békés tüntetők ellen, de korrupcióval is gyanúsítják. Az ügyészség halálbüntetést kért rá, a védők a felmentéséért folyamodtak azzal az indoklással, hogy az elnök lemondása nem volt szabályos, ezért továbbra is államfőnek kell tekinteni, aki fölött csak egy különleges bíróság mondhat ítéletet.

A volt elnök nem akart felszólalni a maga védelmében a meghallgatások utolsó napján. “Nincs hozzáfűznivalóm. Elég az, amit az ügyvédek mondtak” – jelentette ki.

Másfél órás beszédet mondott viszont az egyik vádlott-társ, Habíb el-Adli, az egykori rettegett belügyminiszter, aki azt állította, hogy a – mintegy 850 – áldozat halálért az Egyiptom aláásására összeesküdött külföldiek a felelősek. Ezek között az idegenek között a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász beszivárgott tagjait említette.

A bírósági épület előtt pár tucatnyian tüntettek a meghallgatás alatt. Egy részük Mubarak híve, mások az ellenfelei voltak. Incidens nem történt, csak jelszavakat harsogtak egymás felé. Voltak, akik a bíróságok lassú működése ellen tiltakoztak, amit jól jellemez, hogy még egyetlen rendőrt sem ítéltek el tüntetők haláláért.

A Mubarak-per tavaly augusztus 3-án kezdődött. Vele együtt mondanak ítéletet a belügyminiszter és hat magas rangú belbiztonsági főnök fölött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik