Nagyvilág

Elnököt választ Jemen – egy jelölt indul

Megkezdődött Jemenben az elnökválasztás, amely véget vet a 33 éve hatalmon lévő Ali Abdalláh Száleh uralmának. Több mint 12 millió szavazásra jogosult polgár adhatja le voksát.

Az elnökválasztástól nagy meglepetést nem, csupán némi megkönnyebbülést várnak megfigyelők tekintettel arra, hogy a szavazáson csupán egyetlen jelöltre, az arab állam jelenlegi alelnökére – és egyben ügyvezető elnökére – adhatják le voksukat a választásra jogosultak.

A leendő jemeni elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi nemzetközi segítséget kért országa számára, ugyanakkor párbeszédet ígért az elnökválasztást bojkottáló déli autonomistáknak és északi zaidita lázadóknak. Vasárnap esti tévébeszédében hangsúlyozta: újra kell egyesíteni a hadsereget, véget kell vetni az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat befolyásának, és “gyökeres reformokba” kell kezdeni.

Az arab világbeli országok közül Jemen az első, ahol a rendszerellenes felkelés az államfő távozásáról rendelkező megállapodással ért véget. Ali Abdalláh Száleh ugyanis még időben jobb belátásra tért, és az ellene irányuló országos megmozdulások nyomán a nemzetközi közösség tanácsát megfogadva tavaly novemberben rábólintott arra, hogy lemond hatalmáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik