Nagyvilág

Szürkehályogot szedtek le egy orrszarvúbébi szeméről

Sikeres szemműtétet hajtottak végre egy vak orrszarvúborjún Dél-Afrikában - közölte hétfőn egy helyi vadmentő alapítvány.

Roccyt, a kis rinót még január 3-án operálták a Pretoriai Egyetem állatklinikáján, és most térhetett vissza születési helyére, az ország északi felén fekvő Elandelába. A fiatal hím akkor vesztette el szeme világát, amikor tavaly júniusban az anyját orvvadászok meggyilkolták a tülkéért. A kétségbeesett borjút fejbe vágták, az orvosok szerint ez, illetve a rendkívüli stressz együttesen okozta szemlencséjének elhomályosodását.

A borjú visszatérvén az elandelai menedékbe “teljesen megváltozott, kevésbé függ az emberektől, egyre inkább úgy viselkedik, mint egy orrszarvú” – közölte Rocco Gioia, a menedék egyik működtetője.

A műtét fedezetét az az alapítvány állta, amelyet Gioia és társai hoztak létre az elárvult orrszarvú megmentéséért.

Dél-Afrikában él a világ orrszarvú-populációjának mintegy 70-80 százaléka, körülbelül 20 ezer egyed. Tavaly 448 állat esett áldozatul az orvvadászoknak, ez rekordnak számít az előző évekhez képest. A jelenséget többek között az orrszarvútülök iránti megnövekedett távol-keleti kereslet magyarázza, ott ugyanis hagyományos orvoslásra használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik