Nagyvilág

Gauck márciusban lehet köztársasági elnök

A német államfőjelölt hangsúlyozta: "nem Superman és nem hibátlan ember", de igyekszik majd megszolgálni a megelőlegezett bizalmat.

Joachim Gauck evangélikus lelkészt, keletnémet polgárjogi harcost, a volt NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatal első vezetőjét jelöli a Német Szövetségi Köztársaság elnöki tisztségére a konzervatív-liberális kormánykoalíció az ellenzéki szociáldemokratákkal és Zöldekkel közösen – jelentette be vasárnap este Berlinben Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokrata CDU elnöke.


Joachim Gauck és Angela Merkel
Fotó: AFP

Az 1940-es születésű Gauck és az 1954-ben született Merkel személyében a végrehajtó hatalmat irányító kancellár tisztsége mellett hamarosan a legfőbb közjogi méltóságot is olyan személy tölti be, aki az NDK-ban élt egészen a kommunista pártállam bukásáig. Joachim Gauckot várhatóan március 18-án választja meg az erre hivatott testület, a Bundestag – a német törvényhozás alsóháza – képviselőiből és a tartományok azonos számú küldötteiből álló úgynevezett szövetségi közgyűlés.

Merkel a vasárnap késő esti ajtótájékoztatón hangsúlyozta: Gauck munkásságának központi témája a szabadság és a felelősség, és ez “minden különbözőség ellenére” összeköti őket. A szabadság mindkettőjük vágya volt, és ez “1989/90-ben teljesült” – mondta Merkel a berlini kancellári hivatalban Joachim Gauckkal, valamint a bajor konzervatív CSU, a liberális FDP, a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek vezetőivel együtt tartott sajtótájékoztatón.

A hatodik parlamenti pártot, a volt NDK állampártjának utódszervezetéből kialakult Baloldal nevű ellenzéki formációt nem vonták be a kormány és az ellenzék közti egyeztetésbe.

Nem Superman

Joachim Gauck a tájékoztatón kiemelte: a háború idején született és diktatúrában nőtt fel, most pedig egy szabad ország államfője lehet. Hangsúlyozta: “nem Superman és nem hibátlan ember”, de igyekszik majd megszolgálni a megelőlegezett bizalmat. Elmondta: munkája során törekszik majd meggyőzni a németeket arról, hogy “egy jó országban élnek, amelyet lehet szeretni”.

Sigmar Gabriel, a legnagyobb ellenzéki erő, az SPD elnöke az előző szövetségi elnök, Christian Wulff pénteki lemondására utalva hangsúlyozta: “minden jó, ha jó a vége”. Hozzátette: Gauck betemetheti a politikai osztályt és a társadalmat elválasztó árkot.

Philipp Rösler, az FDP elnöke azt hangsúlyozta, hogy “új kezdet” lehetőségét jelenti Gauck közös jelölése. Az új államfő helyreállíthatja majd a tisztség “megroppant tekintélyét”.

Horst Seehofer, a CSU elnöke, bajor kormányfő kiemelte: pártja kezdettől fogva a konszenzus lehetőségét kereste a jelöltkeresés folyamatában. Joachim Gauck kiválasztása “jó döntés Németország számára”, és a jelölt “bírja a CSU és Bajorország bizalmát” – mondta.

A Zöldek részéről Claudia Roth társelnök aláhúzta: Gauck “elnyerte az emberek szívét” 2010-ben, amikor a Zöldek és az SPD közös jelöltje volt az államfőválasztáson, ez pedig “fontos előfeltétel” ahhoz, hogy “jó szövetségi elnök” legyen. Cem Özdemir, a párt török bevándorló családból származó társelnöke azt hangsúlyozta, hogy Gauck a politikai szférán túl, a társadalom egészében is széles körű támogatást élvez, és ennek révén előmozdíthatja a bevándorlók integrációjának ügyét.

Nehéz döntés volt

A Christian Wulff pénteki lemondásával megüresedett tisztség betöltésének kérdése a hétvégén a kormánykoalíció szétesésével fenyegető konfliktust okozott a CDU/CSU pártszövetség és az FDP között. A liberálisok nagy meglepetésre Gauck jelölése mellett kardoskodtak, Merkel viszont nem támogatta a polgárjogi harcos jelölését, megfigyelők szerint részben azért, mert 2010-ben az SPD és a Zöldek jelöltjeként indult saját jelöltje, Wulff ellen, részben pedig azért, mert soha nem kedvelte igazán.

A színfalak mögött lezajlott lázas jelöltkeresésben a CDU/CSU első számú államfőjelölt-jelöltje Andreas Vosskuhle, az alkotmánybíróság elnöke volt, aki azonban már szombaton elhárította a felkérést. A konzervatívoknak és a liberálisoknak egyaránt megfelelő személyt nem sikerült találni, vasárnap este aztán Merkel a koalíció egyben tartása érdekében engedett, megállapodott a liberálisokkal, és ezután magához kérette az SPD elnökét és a Zöldek társelnökeit. Gauckot Bécsben érték utol, ahol előadást tartott, és a hírre azonnal felült egy Berlinbe tartó repülőgépre.

Az első kommentárok szerint Gauck jelölése a túléléséért küzdő FDP sikere. A párt választói támogatottsága az utóbbi csaknem másfél évben folyamatosan süllyedt, a legutóbbi mérések szerint az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöb alatt, 3 százalék körül stagnál. A pártnak igen fontos, hogy erőt mutasson és eredményeket érjen el, mert tavaly kiestek öt tartományi gyűlésből, és az idén tavasszal két további tartományban tartanak választást.

Az előző államfő, Christian Wulff azt követően mondott le, hogy a hannoveri ügyészség indítványozta a törvényhozásnál mentelmi joga felfüggesztését. Az 52 éves politikus volt a legfiatalabb szövetségi elnök, és ő töltötte be a legrövidebb ideig – összesen 598 napig – a tisztséget. Az egyelőre kérdéses, hogy megkaphatja-e a volt államfőknek járó évi 199 ezer eurós tiszteletdíjat. A következő államfő beiktatásáig a szövetségi elnöki feladatokat a Bundesrat – a törvényhozás felsőházának – elnöke látja el, ezt a tisztséget Horst Seehofer tölti be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik