Nagyvilág

Ficot tartják a leghitelesebb politikusnak

Robert Fico a leghitelesebb politikus Szlovákiában az MVK közvélemény-kutató ügynökség által készített felmérés szerint - adta hírül a TASR szlovák állami hírügynökség hétfőn.

A felmérésben résztvevők 37,1 százaléka tartotta a leginkább hiteles szlovákiai politikusnak Robert Ficot, a legerősebb ellenzéki párt a baloldali Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét. A hitelességi lista második helyét a jobboldali konzervatív Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) jelöltjeként kormányra került Iveta Radicová miniszterelnök asszony foglalta el 18,2 százalékkal. A harmadik helyet Ivan Gasparovic szlovák államfő szerezte meg 14,3 százalékkal.

A közvélemény-kutatás készítői a “Mely politikusok okozzák a legnagyobb gondokat és rontják leginkább a politika színvonalát Szlovákiában” kérdést is feltették a felmérésben résztvevőknek. A legtöbb negatív besorolást 52,6 százalékkal Mikulás Dzurinda kétszeres exkormányfő, az SDKÚ-DS elnöke kapta. A második helyen 34,4 százalékkal Ján Slota, a szlovák politikai spektrum jobb szélén elhelyezkedő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője végzett. A harmadik helyet 21,1 százalékkal – az egyidejűleg a leghitelesebb politikusnak tartott – Robert Fico szerezte meg.

A február 7-e és 12-e között készített felmérésben 1128 megkérdezett vett részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik