Nagyvilág

Rágalmazásért 3 év és 42 millió dollár

Az ecuadori legfelsőbb bíróság helybenhagyta a Rafael Correa elnök által beperelt ellenzéki újságra kiszabott súlyos büntetést.

Az ügyben döntő háromtagú bírói tanács több mint 13 órán át tartó tárgyalást követően két óra alatt hozta meg az ítéletet a szerdán kezdődött perben, és helybenhagyta az El Universo című lap három vezetője és egy újságírója ellen korábban hozott ítéletet. A négy férfit három évig tartó börtönbüntetésre, valamint összesen 42 millió dollár pénzbüntetésre ítélték. A lap ellen Rafael Correa ecuadori elnök indított pert tavaly márciusban, rágalmazás vádjával. A három vezető közül ketten az Egyesült Államokban kerestek menedéket, míg az érintett újságíró a múlt héten közölte, hogy politikai menedékjogot kér az amerikai hatóságoktól.

Jogvédők rámutattak, igencsak aránytalan az újságírókra kiszabott büntetés. Szerintük a bírósági ügy Correa elnöknek a szólásszabadság megfojtására tett kísérlete. Az államfő – aki személyesen megjelent a szerdai tárgyaláson -, azt mondja, csak meg akarja magát védeni az alaptalan vádaktól. A bíróság épülete előtt Correa támogatói dulakodtak az El Universo pártján állókkal. Az elnök hívei megütöttek több újságírót, és elégették az El Universo és egy másik országos lap, az El Comercio példányait.

Correa a lap véleményrovatába író Emilio Palacio egyik cikke miatt indított pert az ellenzéki újság ellen. Az érintett cikkben Palacio többször is „a diktátorként” emlegette az ecuadori államfőt, valamint utalt arra, hogy Correa emberiesség elleni bűnöket követett el a 2010 szeptemberében történt rendőrlázadás alatt, amikor engedélyezte a hadseregnek, hogy tüzet nyissanak egy civilekkel teli kórházra, ahol a tüntetők elől menekülő elnök meghúzta magát

Ajánlott videó

Olvasói sztorik