Nagyvilág

A magyar kormány már márciusban tárgyalna az IMF-fel

Legalábbis londoni elemzők szerint, akik budapesti értesüléseikre hivatkozva közölték a márciusi időpontot.

A magyar kormány a jövő hónapban szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – közölték budapesti értesüléseikre hivatkozva londoni felzárkózó piaci elemzők. A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni elemző stábja a minap Budapesten járt, ahol találkozott Simor András MNB-elnökkel, a nemzetgazdasági tárca és az ÁKK illetékeseivel, valamint nemzetközi pénzintézetek képviselőivel és helyi elemzőkkel.

Magyarországi megbeszéléseikről befektetőknek összeállított, Londonban csütörtökön ismertetett részletes beszámolójukban az RBS szakértői azt írták: a magyar kormány jelezte számukra, hogy az Európai Bizottság és az EKB által felvetett kérdések megoldására összpontosít, különös hangsúlyt helyezve az MNB függetlenségével, valamint a bírói karral és az adatvédelemmel kapcsolatos kérdésekre.

E kérdések megoldása után a kormány kezdeményezni fogja a hivatalos tárgyalások megkezdését a Valutaalappal egy új programról.

A magyar kormány várakozása az, hogy e tárgyalások március elején megkezdődnek, és a kormány arra is számít, hogy március végére le is zárulnak – áll az RBS által a bank elemzőinek budapesti megbeszéléseiről összeállított ismertetésben.

Orbán Viktor magyar kormányfő január végén azt nyilatkozta, hogy bármikor elkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val. A Morgan Stanley elemzői szerint pedig áprilisra létrejöhet az egyezmény egy 15-20 milliárd eurós készenléti csomagról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik