Nagyvilág

Decemberben elkezdődhet a hazánkon is áthaladó a Déli Áramlat építése

A Gazprom novemberben hozza meg a végső beruházási döntést a Déli Áramlat gázvezeték-tervről.

Egyebek között ezt tartalmazza az orosz gázipari cégnek az MTI-hez szerdán eljutatott közleménye. A dokumentum szerint Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója megbeszélést tartott a kivitelezésért felelős több illetékessel, köztük Marcel Kramerrel, a South Stream AG igazgatójával.

Alekszej Miller rámutatott arra, hogy “a jelenlegi abnormális hideg, aminek a hatására jelentősen nőtt az orosz földgáz iránti európai kereslet, is azt bizonyítja, hogy a Déli Áramlatra szükség van és meg kell épülnie. Európának szüksége van arra, hogy új útvonalakon kapja az orosz földgázt”. A gázvezetéket a tervek szerint idén decemberben kezdik építeni.

Orosz számítások szerint a 63 milliárd köbméter éves kapacitású vezeték megépítésének a költsége fele részben az orosz félre jut. A vezeték 2 ezer kilométeres szárazföldi szakaszának a kivitelezési költsége 6,5 milliárd euróba, a tenger alatti 925 kilométeres hosszának a bekerülése mintegy 10 milliárd euróba kerül – mondta januárban Alekszej Miller.

A Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték részvényesi szerződését szeptemberben írta alá a Gazprom, az olasz ENI, a francia EDF és a német BASF/Wintershall. Ennek értelmében a projektben 50 százalékban a Gazprom, 20 százalékban az ENI és 15-15 százalékban a francia GDF és a német BASF-Wintershall a tulajdonos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik