Nagyvilág

Utas támadt a pilótára egy brazil repülőn

A pszichológiai esetnek tűnő férfit az utasok segítségével sikerült lefogni, és az egyik üléshez kötözni.

Kényszerleszállást hajtott végre a brazíliai székhelyű TAM légitársaság egyik utasszállító repülőgépe Brazíliában, miután egy utas a pilótafülkében rátámadt az egyik pilótára, és a repülőgép veszélyesen bedőlt – közölte vasárnap a helyi rendőrség. A 8047-es számú járat az uruguayi fővárosból, Montevideóból tartott Sao Paulóba helyi idő szerint szombat délután. Rajta utazott az uruguayi ipari miniszter és kísérete is.

Utasok elbeszélése szerint egy férfi, akiről azt mondták, úgy tűnt, pszichológiai eset, és “rohama” van, berontott a pilótafülkébe. Nem sokkal ezután a gép élesen bedőlt jobbra, mire a fedélzeten pánik tört ki. A kapitány a hangosbeszélőn segítséget kért. Ezután két légiutas-kísérő jött ki a pilótafülkéből, az utasok segítségét kérve, miközben egy fiatalembert húztak kifelé a lábánál fogva.

Beszámolók szerint tíz percbe telt, mire a rúgkapáló férfit – aki megütötte a stewardesseknek segítő utasokat sőt meg is harapta egyiküket – oda tudták szíjazni egy üléshez.

A repülőgép 20 perccel az eset után biztonságosan leszállt Brazília déli részén, Porto Alegrében. A férfit egy pszichiátriai intézetbe szállították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik