Nagyvilág

Hogyan nyaralnak belföldön a dánok? [Andersen blog]

legoland13(1024x768).png (andersen, dánia, legoland, )
legoland13(1024x768).png (andersen, dánia, legoland, )

Ezt a témakört több részre fogom felosztani, mivel három népszerű dán nyaralóhelyen jártam, és a képeim számát elnézve, megérdemlik a külön posztot.

Egy hónapja voltam Dániában, amikor szeptemberben felmerült az ötlet: elutazhatnánk kétszáz kilométerrel odébb, dél-nyugatra, Nymindegab falucskába. Először – a mindösszesen kétszázötvenhetes lélekszámmal rendelkező – település neve nem sokat mondott nekem és aggódtam is vajon mi ott a látnivaló, de a SeaWest nevű spa központ weboldalát elnézve már tudtam: jó lesz ez!

Hogy a szállással ne legyen probléma előre lefoglaltunk egy nyolc személyes nyaralót, a központhoz tartozó „nyaralóparkban”. Ami nagyon jól esik, mindig (!) figyelnek arra – lehettünk eddig bárhol – hogy legyen saját szobám.

Azt persze alapból bele kell kalkulálni, hogy amikor a gyerekek felkelnek, egymás után nyitogatják a szobaajtókat, és lesik melyikünk ébredt már fel. Ha esetleg egyik felnőtt sem a háromból, tesznek róla, hogy észrevegyük őket.

A nagy testvér mindent lát…

A lényeg, vagyis a spa fantasztikus, de mielőtt rátérnék arra, hogy hogyan imitálják egy kis dán faluban a „mediterrán tengerparti hangulatot”, kezdjük az elejénél a történetet. Miután újonnan szerzett „karóránkkal” bejutottunk, mindenki elindult átöltözni. Éppen utcai ruhámat cseréltem bikinire, amikor felfedeztem egy A/4-es papírt kifüggesztve. Ezen három nyelven dánul, németül és angolul az alábbiakat ecsetelik: a szomszéd kukkolása, valamint videó készítése az öltözők közötti hézagoknál, nem megengedett! Ja és még egy kiegészítés, a telefonban található kamera, semmivel sem minősül másnak, mintha valaki a fényképezőgépén található videó funkciót vagy videó kamerát használná!

Gondolom nem véletlenül lett kihelyezve ez az iromány, lehetett már valami alapja…

Zuhanyra fel!

Felocsúdásom után, irány a zuhanyzó. Otthon is felhívják a figyelmünket a fürdés előtti zuhany fontosságára, de itt nem aprózzák el, a tisztítandó testrészeket külön kis képpel emelik ki, avagy mit szükséges megmosni mielőtt a „közös lavórba” merészkedünk.

Ez lenne az illusztráció:

  1. haj
  2. hónalj
  3. nemi szerv
  4. láb
  5. kéz

Ha mindezzel megvagyunk, mehetünk a vízi birodalomba!

A kép minősége tudom hagy maga után némi kívánni valót, de mentségemre legyen mondva, a wc ajtó mögött álltam vigyázban, egy szál fürdőruhában, kezemben a fényképezőgép, ami párásodott a mesterséges harminchat fok miatt, és szinte egyetlen másodpercem volt rá hogy senki se lássa meg amikor megörökítem! Mivel az ország lakosságának mindez teljesen természetes!

A vízi paradicsomba belépve a ködös, esős időjárást egyből elfelejtettük. Volt itt minden: pezsgőfürdők, folyók sodrását idéző, hullám. Ha az otthoni hasonló létesítmények közé kellene besorolnom, akkor Miskolctapolcát mondanám. Csúszdákból sem volt hiány, mindent kipróbáltunk kisebbet-nagyobbat, világosat – sötétet.

A helyben igénybe vehető szabadidős szolgáltatások közül a bowlingot, a játékgépeket, lézerlövészetet részesítettük előnyben. A játékmasinák közül a legjobban az tetszett, ahol zenére kellett nyilakra ugrálni. A lézerlövészetnél kiderült, hogy nem is kezelem ügyetlenül a „játék” puskát és pisztolyt. Viszont a bowlingban, ami az egyik kedvenc „fedett pályás sportom” nem tudtam egyszer sem felülkerekedni. A család mindkét felnőtt tagja eszméletlen ügyes, így hiába dobáltam 7-8-9 pontokat, ami általában azért jónak számít, szinte csak kullogtam utánuk.

Kalandra fel, irány Legolandia!

Már a kirándulás megtervezésekor bedobtam ötletként, hogy innen csak nyolcvan kilométerre van Legoland. Ami ha jól tudom a dán útikönyvekben a TOP látványosságok közül Koppenhága után a második helyen áll. Mivel a család tagjai bármikor kaphatóak a programra, az hogy megyünk-e nem is volt kérdéses.

A billundi Legoland egy tízhektárnyi területű, kisebb-nagyobb – összesen több mint ötvennyolc millió Lego kockából felépített élménypark. Billund várostól egy kilométerre északra található az eredeti Lego gyár és Dánia második legforgalmasabb repülőtere mellett.

1968-ban nyitották meg.

Nyitvatartás: március 31-től október 31-ig. A jegyárak nem olcsóak, de korrektek. A 2012-es szezonban a felnőtt belépőnek (13-64 éves korig) 299 DKK, míg a gyerek (3-12 éves korig) és a nyugdíjas (65 éves kortól) ugyanannyi 279 DKK. Azért írtam, hogy korrektek, mert ha például a helyi lakos bérlettel többször is meglátogatja a parkot egy szezonon belül, szinte még csak a dupláját se fizeti az egyalkalmas belépőnek.

Legoland máshol is!

Aki a neten szeretne utánanézni ne lepődjön meg, hogy a legoland.com oldalára belépve a billundi mellett másik öt Legoland oldalára klikkelhet. (Kalifornia, Florida, Windsor, Németország, Chicago)

Először fogalmam sem volt, hogy a párizsi Disneyland kettőre számítsak-e vagy inkább az otthoni vidámparkra. Igazság szerint egyikhez sem hasonlítható, mivel egyedülálló.

Makettek, a legapróbb részletekig kidolgozva

Belépve a park középpontjába elállt a lélegzetem: makett formában ábrázolnak híres helyeket, épületeket. Jelentős részét a dániai nevezetességek teszik ki, például paloták (pl. Fredensborg, Amelienborg), városrészek (pl. Nyhavn – Újkikötő). Német, svéd és norvég pillanatképek is megjelennek.

Mozgó figurák, járművek pezsdítik fel a városkákat: hajók úsznak a vizeken, vonatok robognak, járművek haladnak az utcákon. Némely helyeken hangeffektusok is vannak, sőt néhol interakcióra is van lehetőség: például gombnyomásra bőg a tehén.

Technikai érdekességeket is találtam (pl. a billundi repülőtér, olajkitermelés az Északi-tengeren, John F. Kennedy Űrközpont Florida)

Mivel a família már nem először járt itt, érthető hogy ők ezt a részt kihagyták. Így tőlük leszakadva, egyedül kóboroltam, majd körülbelül egy óra fotózás után, alig találtam meg őket a forgatagban.

Ide jó, ha úgy érkezik az ember, hogy nincsen épp iskola szünet, állami ünnep vagy hétvége, mert ha igen, a vidámparki részben akár egy órát is lehet sorban állással tölteni / masina.

A legkedveltebb rész

A vidámparki rész Legoland háromnegyedét teszi ki, a legtöbb látogató általában ez iránt érdeklődik. Több területre osztható: vannak viking, western, kalóz és időszaki pl. “csillagok háborúja” részek. Továbbá hinták, hullámvasutak, vízi járművek, kisvonat ami Legolandon körbemegy. A gyerekek legolandi jogosítványt szerezhetnek, ezt ugyan plusz díjért (plusz 55 DKK/fő) de a mieink is végig csinálták. Az alapvető táblákat megtanítják nekik pár percben, majd játékautókba (dodzsemhez hasonló) ülve kell helyesen vezetgetniük az erre kialakított pályán. Illetve van több dimenziós mozi is.

A büfék úton-útfélen kínálják portékáikat, de eszméletlen drágák! Így nem árt ha az ember készül egy-két szendviccsel, némi itallal, nyalánksággal. Külön vannak asztalok, ahol a hozott termékeket el lehet fogyasztani.

Aki teheti, mindenképpen tegye egyszer tiszteletét Legolandban, a hat közül bármelyikben, mert nagyon megéri. Nem hittem volna, hogy felnőttként is így el tud majd bűvölni a LEGO.

Hely hiányában az összes képet nem tudtam a blogra feltenni, de Andersen Facebook oldalán teljes a repertoár!

A következő kirándulás beszámolója Søndervigről lesz, és elárulom, hogyan emelkedhet ki az ókori Róma homokból Dániában!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik