Nagyvilág

Őfelsége a dán királynő és családja [Andersen blog]

kiralysag9(1024x768).png (andersen, dánia, királyság, )
kiralysag9(1024x768).png (andersen, dánia, királyság, )

Amikor kitárulnak az Amelienborg palota kapui

Mikor még létezett az Aktuel nevű magazin, faltam a királyokról és királynőkről szóló képeket. Többségünknek azt hiszem az angol királynő és családja az, aki, mint kékvérű, először eszünkbe jut, éppen ezért szeretném a dán uralkodói famíliát bemutatni.

Kisebb kutatást kellett végeznem, hogy „lefedjem” az egész klánt, de azt már most hangsúlyozom, hogy nem törekszem túlszárnyalni a wikipédia szabad enciklopédiát, sőt inkább segítségül hívom. A képekkel kapcsolatban: (még) nem volt alkalmam személyesen kezet rázni velük, így saját képet – testközelből – még nem sikerült készítenem. Így a segítségemre egy 2012-es dán naptár lesz, amiből „kölcsönveszek”, illetve igyekszem linkelni a bemutató szöveget kapcsolódó oldalakkal, fotókkal.

Nézzük a mai dán királyságot, amit családfa rajz helyett, szövegesen építek fel:

DÁNIA királynője

II. Margit dán királynő az 1853 óta hatalmon lévő Glüksburg-uralkodóházba született bele. Édesapja Frigyes dán királyi herceg (a későbbi IX. Frigyes dán király), míg édesanyja Ingrid svéd királyi hercegnő (a későbbi dán királyi hercegné) volt.

Margit annak ellenére, hogy legidősebb gyermekként jött a világra, nem trónörökösnek született, az örökösödési törvények értelmében Dánia trónját csak férfiak foglalhatták el. Mivel Margitnak nem született fivére (testvérei: Benedikta dán királyi hercegnő, Anna-Mária görög királyné), a trón várományosa nagybátyja, Knud herceg lett.

Az alkotmány módosítására tett kísérletek 1947-ben kezdődtek, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Ingrid királynénak nem lehet több gyermeke. Végül több szavazás, és az alkotmány megváltoztatása után, Margit hercegnő lett a trónörökös. Tizennyolcadik születésnapján helyet kapott a Dán Államtanácsban, melynek ülésein a király távollétében ő elnökölt. Miután az 1960-as években több európai egyetemen is tiszteletét tette (többek között: Cambridge, London, Sorbonne), körbeutazta a világot, később a Dán Királyi Légierőnél is szolgált.

1965-ben, Londonban egy hivatalos vacsora során ismerkedett meg Henri de Labordé de Monpezat gróffal, egy francia diplomatával, akihez 1967 nyarán, Koppenhágában feleségül ment. Az újdonsült férj, az Őfelsége Henrik, Dánia hercege címet kapta meg, a dán nép elég gyorsan a szívébe fogadta.

II.Margit királynő és Henrik, dán herceg a svéd koronahercegnő Viktória esküvőjén:

II.Margit királynő és Henrik, dán herceg a Feröer-szigeteken:

Házasságukból két fiú született: a trónörökös Frigyes 1968. május 26-án, és Joakim 1969. június 7-én.

A királynő szüleinek elhalálozása

IX. Frigyes 1972. január 14-én halt meg. A hercegnő II. Margit néven még aznap trónra lépett, így ő lett Dánia második királynője, és az első, aki az új örökösödési törvény szerint lett uralkodó. A királynő hatalmas népszerűségnek örvend népe körében, és rendkívül sokoldalú személy. Miseruhákat és oltárterítőket hímez, postabélyegeket tervez, és J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura című művéhez is készített illusztrációkat.

Ingrid királyné 2000. november 7-én halt meg. Életében a legtöbb időt a Gråstenban található nyári rezidencián töltötte:

A dán királyi család téli rezidenciája, az Amelienborg palota:

Amalienborg eredetileg négy nemesi család számára épült, azonban miután 1794. február 26-án leégett a Christiansborg palota, a királyi család megvásárolta a palotákat és ide költözött.

A kastélyokat legnagyobb sajnálatomra az év egyik hónapjában sem lehet látogatni. A nyári rezidencia kertjét, kápolnáját viszont igen, persze mindez alól kivételt képez, amikor a királyi család éppen ott tartózkodik.

A trónörökös

Frigyes koronaherceg 2004. május 14-én a Koppenhágai székesegyházban vette feleségül az ausztrál Mary Elizabeth Donaldsont. A lakodalmat a Fredensborg-kastélyban tartották.

Első fiuk, Keresztély dán herceg 2005. október 15-én, lányuk, Izabella dán hercegnő 2007. április 21-én született, míg a kétpetéjű ikrek, ami a királyi családokban is ritkaságszámba megy, idén 2011. január 8-án látták meg a napvilágot: Vince dán herceg és Jozefina dán hercegnő.

A koronaherceg Frigyes és a koronahercegné Mary a királynő 70. születésnapján 2010-ben:

A koronaherceg Frigyes és a koronahercegné Mary a svéd koronahercegnő Viktória esküvőjén:

Frigyes testvére, Joakim

Amit Joakimmal kapcsolatban elsőként jegyeznék meg: kétszer nősült. Az első feleségről, Alexandráról azért írok, mert talán többen nem is tudják, hogy ő volt az „északi” Diana hercegnő.

Ebben a monarchiában, mindenki külföldről választott magának párt. A nyelvtudás elég nagyfokú ebben az országban az átlagemberek két-három nyelvet beszélnek (dán plusz angol vagy német, avagy mindkettő), ezek után talán nem meglepő, hogy a királyi családban mindez négyre növekszik, hiszen a franciával is kiegészül.(A királynő esetében ez öt, az anyai ágról szerzett svéd miatt)

Alexandra Christina Manley HongKongban látott először napvilágot, egy háromgyermekes család legidősebb lányaként. (Apja Sanghaiban született: brit apától, kínai anyától, Anyja osztrák volt, innen örökölte a jellegzetes arcvonásait, erős nyelvérzékét)

Alexandra és Joakim 1994 őszén Hongkongban egy estélyen találkoztak először. A herceg, az elmondások alapján rögtön igen heves udvarlásba kezdett. Virágok, ékszerek, szép szavak, amelyekkel eredményt is ért, hiszen az egzotikus Alexandra beleszeretett a romantikus északi hercegbe. Maga a leánykérés elég gyorsan zajlott, a frigy mindkét családot meglepte, de nem volt ellenvetésük.

Alexandra jótékonykodásaival, stílus érzékével szinte azonnal népszerű lett a dán emberek szemében. Egy év alatt megtanult folyékonyan dánul beszélni, állítólag akcentus nélkül! Én, akinek már van sejtése, miről is van szó, ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy intravénásan töltötték bele a dánt…Egyik nyilatkozatában azt emelte ki, hogy a nyelvtan nem nehéz, a kiejtés viszont igen, mivel egy-egy hangsúly felvitel vagy levitel teljesen más jelentéshez vezethet egy adott szónál. Ezzel csak egyetérteni tudok: egyik kedvenc példám: az egészségedre (skal), a cipő (sko), a kanál (ske) majdnem ugyanúgy hangzik élő beszédben!

2004-ben pletykák keringtek az országban, és a szomszédos Norvégiában és Svédországban is, hogy a pár házassága a vége felé közelít. A sejtések beigazolódtak…Még 2004 szeptemberében bejelentették, hogy útjaik szétválnak. A válásra 2005. április 8.-án került sor.Ez egy családcentrikus királyi családban, ahol 1846 óta nem volt válás, elég nagy port kavart.

A párnak két gyermeke született: Miklós dán herceg 1999. augusztus 28-án, Félix dán herceg 2002. július 22-én.

2005 nyarán képek jelentek meg a dán sajtóban Alexandráról, és egy tizennégy évvel fiatalabb dán fotósról, Martin Jørgensenről. A férfi, a Dániában jól ismert Jacob Jørgensen, a JJ Filmgyártó vállalat tulajdonosának a fia, a cég számos dokumentum filmet készített a királyi családról. A pár 2007. március 3-án házasodott össze.

Ha már párhuzamot vontam az északi és az angol szívek királynői között, a dán királyi ház humánusabban viselkedett a válás után, mint az angol. Alexandra a királyi fensége mivoltát elvesztette ugyan, de a 41. születésnapjára II. Margit királynő Frederiksborg grófnője címet adományozta neki. Míg Diana, aki a jövendőbeli angol király édesanyja volt, semmit nem kapott.

Joakim herceg is hamarosan újra párt talált, ismét külföldön. 2008. május 24-én feleségül vette Marie Cavalliert, első közös gyermekük Henrik dán herceg 2009. május 9-én született, a második gyermek jelenleg úton van, 2012. január végén érkezik, kislány lesz.

Joakim dán herceg és felesége Marie dán hercegné, a királynő 70. születésnapján 2010-ben:

Joakim dán herceg és felesége Marie dán hercegné, egy jótékonysági vacsorán:

Azt még nem tudom, hogy mikor lesz alkalmam látni őket, de mindenképpen szeretném. A koronahercegné, Mary tavaly látogatást tett a odensei LærDansk nyelviskolában, így ki tudja. Egyébként az össznépi vélemény róluk, hogy szeretik őket, büszkék rá, hogy van királynőjük, de mindenki tisztában van azzal, hogy elég sokba kerülnek az országnak!

Olyan mértékű hisztéria, mint Angliában, nincsen. Nem szerepelnek mindennap az újságban, csak akkor, ha tényleg történik velük valami. Nem árulnak minden sarkon ajándéktárgyakat, amiről a királyi család integetne. Viszont a királyság koronájának rajza szinte minden dán terméken rajta van!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik