Nagyvilág

75 éves nyugdíjkorhatár kéne?

Az európaiaknak át kell gondolniuk nyugdíjazási szokásaikat.

Az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét – hangoztatta Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán.

Reinfeldt a tanácskozáson arról beszélt, hogy ma tovább élünk, jobban képzettek és egészségesebbek vagyunk, mint korábban bármikor, de az oktatási, egészségügyi és nyugdíjrendszerek nem alkalmazkodtak e fejlődéshez, nem beszélve az emberek viselkedéséről és társadalmi normáiról.

A politikus szerint változtatni kellene az eddiginél tovább tartó munkavállalást elutasító hozzáálláson. Reinfeldt a tanácskozás előtt azt mondta, hogy az eddigi 65 év helyett inkább 75 éves korban kellene nyugdíjba vonulni, persze úgy, hogy az utolsó évtizedekben más, a korábbitól eltérő, kevésbé fáradságos munkát végezhessenek az emberek.

Reinfeldt az értekezleten hangsúlyozta, hogy a stockholmi tanácskozáson olyan országok vesznek részt, amelyek gazdasága Európa legjobban teljesítői közé tartozik. A kilenc ország bruttó hazai terméke (GDP) idén átlagosan két százalékkal növekszik majd, míg az euróövezetben átlagosan fél százalékos gazdasági visszaesésre számítanak. Igaz, ez az északi országokra is kihat majd – jegyezte meg.

Svédország államadóssága jelenleg a GDP közel 40 százalékára rúg, a skandináv ország azon kevés európai állam egyike, amely tavalyi költségvetését többlettel zárta. A svéd jóléti rendszer a bölcsőtől életük végéig elkíséri az embert, egyik intézkedése alapján például az anyák és az apák közösen összesen 480 napos szülői szabadságot vehetnek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik