Nagyvilág

Észak-koreai diákok egy a-ha-slágerrel hódítanak a neten

Pár nap alatt több mint háromszázezren nézték meg a YouTube-on a tangóharmonikával előadott popslágert.

A videót Phenjanban készítette tavaly decemberben egy norvég művész, Morten Traavik, aki egy Norvégiában rendezett nemzetközi fesztiválra hívott meg észak-koreai művészeket. Traavik egyéb CD-k mellett a híres norvég popegyüttes, az a-ha egyik lemezét is elvitte magával, amikor meglátogatta a híres észak-koreai zeneművészeti iskola, a Kum Song öt tangóharmonikását. A diákok két nappal később azzal lepték meg, hogy előadták neki az a-ha legismertebb slágerének, a Take on me című számnak a feldolgozását – írta a Wall Street Journal (WSJ).

Traavik videóra vette a diákok műsorát, majd a felvételt február elsején felrakta a YouTube-ra, hogy a február nyolcadikán kezdődő fesztivált reklámozza. A videót azóta már több mint 375 ezren nézték meg.

A norvég művész a WSJ-nek elmondta, hogy 11 észak-koreai művészt hívtak meg a norvégiai fesztiválra, akik vasárnap érkeztek meg Oslóba. A meghívottak között van a stadionnyi emberek által előadott világhíres észak-koreai tömegrendezvények két rendezője is, akik háromszáz norvégot fognak betanítani egy hasonló, bár kisebb előadásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik