Nagyvilág

Állítólag a világ legnagyobb Koránja készült el Afganisztánban

Öt év alatt készítette el egy afgán kalligráfus a világ állítólag legnagyobb Koránját, mintegy jelezve, hogy Afganisztán gazdag kulturális öröksége és hagyományai túlélték az utóbbi harminc év háborúit is.

A 2,28-szor 1,55 méter nagyságú kötetet az afgán vallási minisztérium nyilvánította a világ legnagyobb Korán-példányának. A korábbi rekordot egy 2 x 1,5 méteres kiadvány tartotta, amelyet tavaly mutattak be az oroszországi Tatárföldön.

A kabuli kulturális központban elhelyezett Korán 500 kilogrammot nyom. Lapjai vászonból és papírból készültek, borítójához 21 kecske bőrét használták fel. Elkészítése félmillió dolláros ráfordítást igényelt.

A szent iratot alkotó hithű muzulmán kalligráfus mester, Mohammad Sabir Khedri kilenc tanítványával együtt dolgozott a különleges mű óriási lapjainak színpompás és számtalan szimbólumot felvonultató díszítésén. “Annyi ízléses színt akartam felhasználni, amennyit csak lehetett, hogy a szent könyv csodálatos legyen” – közölte a mester, akinek munkáját egy külön szobában helyezték el.

Khedri két éven át titokban tartotta a könyv megszületését. A munkát ugyanis már 2009-ben befejezte, de a hozzá tervezett kiállító helyiséget csak 2012 elejére sikerült felépíteni. A Korán most abban a nyolcvanas években alapított kulturális központban kapott helyet, amelyben egykor 50 ezer kötetes könyvtáron kívül egy gyógyászati központ és afgán kézműves – például szőnyegszövést oktató – iskolák székhelye is volt. A polgárháborúban mindez elpusztult, de 2001-ben az egykori alapító nekilátott, hogy újjáteremtse.

Az óriási Korán elkészítése a központot alapító apja álma volt – mondta el Farkhuda Zahra Naderi afgán parlamenti képviselő, aki ugyancsak támogatta az újjáépítő munkát és egy a korábbinál kisebb könyvtár megteremtését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik