Nagyvilág

Az IMF heteken belül értékeli Magyarországot

A Nemzetközi Valutaalap azonban nem foglalkozik a magyar kormánynak az új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa január 18-án értékeli a magyar gazdaság helyzetét, megvizsgálja a novemberben elvégzett éves felülvizsgálatról és program utáni megfigyelésről készült jelentést. Erről az IMF budapesti képviselője, Iryna Ivaschenko számolt be a Dow Jones hírügynökségnek. Az IMF ugyanakkor nem foglalkozik a magyar kormánynak az új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével.

A hírügynökség szerint az értékelés mindenesetre megteremtheti az alapot a tervezett tárgyalásokhoz az új hitelprogramról, amiképp várható, hogy az IMF értékelése körvonalazza majd a nemzetközi pénzintézet aggodalmait a magyar kormány gazdaságpolitikája iránt. Ebből nagyjából az is kiderülhet, milyen feltételeket szab majd az IMF az új programhoz.

Magyar tisztségviselők azt mondták, hogy az igazgatótanács meg fogja vitatni az IMF következő hivatalos látogatását Magyarországra – tette hozzá a Dow Jones.

A Bruxinfo értesülése szerint azonban a sem az IMF, sem az Európai Bizottság nem tárgyal addig Magyarországgal a kormány általi hitelkeretről, amíg a jegybanktörvény körüli jogi bizonytalanságok nem tisztázódnak.

A portál információi szerint az Európai Bizottság több hazánkat érintő ügyben is politikai döntést hozhat jövő szerdán, és akár az is eldőlhet, hogy kötelezettségszegési eljárás indul-e Magyarország ellen a jegybanktörvény miatt. José Manuel Barroso erre legutóbbi, december 26-ai levelében már figyelmeztette is a magyar kormányfőt.

Kell-e a megállapodás?

Arról megoszlanak a vélemények, hogy egyátalán szükség van-e az IMF-megállapodásra.

Pleschinger Gyula, a Nemzetközi Valutaalappal tárgyaló delegáció tagja szerint nem volna tragédia, ha nem születik megállapodás az IMF-fel, bár Magyarországnak előnyös lenne egy készenléti megállapodás.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint viszont szükség van az IMF és az EU garanciájára, és azt bizonyos feltételekkel el kell fogadni.

Békesi László egykori pénzügyminiszter pedig még tovább ment: szerinte vagy van megállapodás az IMF-fel és Magyarország megússza az államcsődöt, vagy nincs megállapodás és akkor annyi az országnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik