Nagyvilág

Észak-Korea: ne számítsanak változásra

Észak-Korea arra figyelmeztette a rivális Dél-Koreát és más országokat, hogy ne várjanak politikai változást Phenjantól Kim Dzsong Un új vezető alatt sem.

Az erről szóló közleményt a legbefolyásosabb phenjani politikai döntéshozó testületnek tartott Nemzetvédelmi Bizottság adta ki, egy nappal azután, hogy Észak-Koreában véget ért a Kim Dzsong Il eddigi vezető halála miatt elrendelt nemzeti gyász, az ennek alkalmából tartott nagyszabású phenjani ünnepségen pedig nyilvánosan először nevezték az ország új “legfelsőbb vezetőjének” Kim Dzsong Il legkisebb fiát és kijelölt utódját, Kim Dzsong Unt.

“Ünnepélyesen és határozottan kijelentjük, hogy a világ ostoba politikusai – köztük a dél-koreai bábok csoportja – ne várjanak tőlünk semmilyen változást” – hangoztatta a Nemzetvédelmi Bizottság a KCNA hivatalos északi-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében.

A testület egyúttal kizárta minden lehetőségét annak, hogy a kommunista vezetésű Észak-Korea párbeszédbe bocsátkozna a tőkés Dél-Korea jelenlegi kormányával, a közlemény fogalmazása szerint “az áruló Ri Mjong Bakkal” (vagyis a dél-koreai elnökkel) “és csoportjával”.

Kim Dzsong Un a Nemzetvédelmi Bizottság egyik alelnöke. A Kim fiú egyértelmű nyilvános támogatása olyan erőteljes jelzés, amely szerint az észak-koreai katonai és kormányzati tisztségviselők egységesen felsorakoztak Kim Dzsong Un mögött, miután annak apja meghalt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik