Nagyvilág

77 év házasság után rúgta ki a nejét

Egy fiók mélyén megtalált levél miatt fordult bírósághoz egy közel százéves olasz férj, akit felesége a negyvenes években csalt meg.

A házasságtörés soha nem évül el. Ezzel a meggyőződéssel nyújtotta be válási keresetét az 1912-ben született Antonio C. a római bírósághoz.

Az aggastyánt nem tudta megbocsátásra rábírni sem az ügyvédje, sem a fiai, sem a felesége, az 1915-ben született Rosa T., aki úgy gondolja, hogy az, ami több mint hatvan évvel ezelőtt történt, már nem számít.

Az esetről a felek ügyvédjei számoltak be a sajtónak. A csendőrként szolgáló Antonio a szardíniai Olbia városából került Nápolyba, ahol 1934-ben vette el az ott megismert Rosát. Öt gyermekük és több unokájuk született. Házasságuk 2002-ben romlott el, amikor Antonio megtalált egy Rosához évtizedekkel korábban egy másik férfi által írt levelet.

Antonio azonnal elhagyta feleségét és egyik fiához költözött, majd visszatért Rosához, kapcsolatuk azonban már nem volt a régi. Antonio most beadta a válást.

Az ügyvédek és Rosa is azt reméli, hogy a bíróság békülésre szólítja fel a házastársakat. “Végig egymás mellett éltük le életünket, jó lenne most már egymással maradni az utolsó pillanatig” – mondta Rosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik