Nagyvilág

Tálib dzsihád a kamerás mobilok ellen

Az országukat majdnem a középkorba taszító afganisztáni tálibok is modernebbek, mint Pakisztánban működő hittársaik.

Míg az afganisztáni tálibok a Twitteren szócsatáznak az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők tagjaival, pakisztáni társaik harcot hirdettek a modern technológia ellen. Az iszlamista vallási fanatikusok az irányításuk alatt álló Dél-Vazirisztánban a hétvégén több száz kamerás mobiltelefont, valamint tucatnyi számítógépet vettek el a helyiektől, majd elrettentésképpen egy bazárban máglyát raktak belőlük – jelentette a The News.

A pakisztáni tálibok ugyanis a kamerás mobilokat az „ocsmányság és közönséges viselkedés” terjesztőinek tartják, és betiltották azok használatát. Az iszlamisták szerint a törzsi területen élő fiatalok „visszaélnek” ezekkel az eszközökkel. Korábban már betiltották a filmnézést és a zenehallgatást is, de állításuk szerint néhányan számítógépeiken továbbra is elmerültek a kulturális élvezetekben.

A The News értesülései szerint vasárnap reggel többtucatnyi fegyveres rohanta le Dél-Vazirisztán legnagyobb városának bazárját, mobiltelefonok és számítógépek után kutatva. A tálibok nagyjából háromszáz mobiltelefont és tucatnyi számítógépet foglaltak le. Az eszközökből később máglyát raktak a piacon, és „súlyos büntetéssel” fenyegették meg a filmnéző, zenehallgató és mobiltelefonnal fényképező embereket.

Miközben a pakisztáni tálibok új harcot hirdettek a modern kommunikációs eszközök ellen, afganisztáni társaik, akik uralmuk alatt majdnem a középkorba taszították vissza az országot, előszeretettel használják a Twittert, ahol szócsatákat vívnak a nemzetközi erőkkel.

Az esettel kapcsolatban a Wired magazin arra hívta fel a figyelmet, hogy a tálibok elidegeníthetik maguktól az embereket az iszlám szabályainak túlságos szigorú értelmezésével és betartatásával. A Wired emlékeztetett arra, hogy az iraki al-Kaida magas támogatottsága egy év alatt széles körű utálatba váltott át, amikor elkezdték eltörni a dohányzó emberek ujjait, italozó embereket korbácsoltak meg vagy nőket ábrázoló samponokat tiltottak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik