Nagyvilág

Gáz van

Ukrajna betartja nemzetközi kötelezettségeit, még akkor is, ha nem sikerül megállapodnia Oroszországgal a számára szánt földgáz áráról és nem akasztják meg az exportot.

A Gazprom a tervek szerint az idén 152 milliárd köbméter földgázt exportál Európába. A Gazprom biztosítja az európai gázszükséglet 25 százalékát. Ennek 80 százaléka Ukrajnán keresztül jut el az európai fogyasztókhoz – mondta Andrij Kljujev ukrán első miniszterelnök-helyettes szerdán.

Az ukrán kormányzati illetékes azután nyilatkozott újságíróknak, hogy hétfőn Ukrajna és Oroszország nem tudott megállapodni az új gázszerződésről. A megbeszélések után Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari cég vezetője azt mondta, hogy a Naftogaz ukrán földgázvállalat és a Gazprom az év végéig már nem ír alá megállapodást a gázimportról.

Ukrajna a 2009 januárjában tíz évre kötött gázszerződések felülvizsgálatát akarja elérni. Úgy véli ugyanis, hogy a vásárolt orosz gáz túl drága, a tranzitdíj viszont alacsony.

Viktor Janukovics ukrán államfő nemrég még azt mondta, hogy decemberben megállapodnak az orosz féllel az importált gáz új áráról. Az ukrán miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy az új megállapodással Ukrajna havi 500 millió dollárt, évi mintegy 6 milliárd dollárt takarít majd meg.

Ukrán kormányzati források alapján nemrég a kijevi sajtó arról számolt be, hogy Kijev és Moszkva előzetesen megállapodott az importált orosz gáz áráról, amit Ukrajna ezer köbméterenként 220-230 dollárért kap majd.

Ukrajna ezer köbméterenként 264 dollárt fizetett az idei első negyedévben. A következő három hónapban 295,6 dollárt, a harmadik negyedévben 354 dollárt, a folyó negyedévben pedig csaknem 400 dollárt fizet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik