Nagyvilág

Vadonatúj metropolisz építésébe kezd Grúzia

A nulláról készül egy új város felépítésébe Grúzia, amely tíz éven belül az ország kereskedelmi és pénzügyi központjává válhat.

Az új kikötőváros építését már a jövő tavasszal megkezdik a Fekete-tenger partján, az Anaklia és Kulevi települések között fekvő területen – jelentette be egy lakossági fórumon Mihail Szaakasvili elnök a Novosztyi-Grúzia hírügynökség tudósítása szerint. A Lazika névre keresztelendő metropolisz lakossága a grúz államfő elképzelése szerint 10 éven belül el fogja érni a félmilliót, s rövidesen az ország második legnépesebb városaként Grúzia legfontosabb kereskedelmi és pénzügyi központját képezi majd.

– Ez a város lehetővé fogja tenni, hogy elfelejtsük a szegénységet – mondta Szaakasvili. – Az ázsiai és európai befektetőkkel folyó tárgyalásaink már előrehaladott állapotban vannak.

Ez az elképzelés már 2009 szeptemberében megfogalmazódott. Akkor a grúz kormányzat azt ígérte, hogy Anaklia település közelében egy olyan új üdülőváros létesül majd, amely számos külföldi befektető érdeklődését fel fogja kelteni, és amely idővel akár az egyiptomi Sarm el Sejk-kel is felveheti a versenyt.

Lazika egykor egy dél-kaukázusi királyság neve volt, a mai Grúzia délnyugati területén. Később római fennhatóság alá került. A római uralomnak a grúz laz törzs vetett véget a III. században, akik megalapították a Laz királyságot, ezt az államot nevezték a görögök Lazicának, a perzsák pedig Lazisztánnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik