Nagyvilág

Merkel és Sárközy átírná az EU alapszerződését

Teljes az egyetértés Németország és Franciaország között: az Európai Unió alapszerződését módosítani kell.

Párizs és Berlin azt szeretné, ha a módosításra mind a 27 uniós tagállam támogatásával kerülne sor azért, hogy “senki ne érezze magát kirekesztve a francia-német eljárásból”. “De készen állunk egy új szerződésre az eurózóna 17 tagállamával, amely nyitva áll minden olyan állam előtt is, amely csatlakozni szeretne hozzánk” – hangsúlyozta a francia államfő. Azt is elárulta, hogy Párizs és Berlin azt reméli, hogy az euróövezet márciusig meg tud állapodni a szerződésmódosításról.

A francia-német megállapodás “teljes” változatát Sarkozy és Merkel szerdán levélben küldi el Herman Van Rompuynak, az Európai Unió elnökének, s majd csak azt követően hozzák nyilvánosságra. A két ország vezetője a javaslat legfőbb elemeit ugyanakkor ismertette, jelezve azt is, hogy az euróövezeti kötvények kibocsátása semmilyen esetben sem jelentene megoldást a válságra. A javaslatot elsősorban Berlin utasította el, de az elképzelésért még a nyáron harcoló francia elnök ezúttal azt mondta, “teljesen egyetért” német kollegájával.

A szerződésmódosításhoz a francia-német javaslat szerint nem kell majd egyhangú döntés, hanem 85 százalékos minőségi többség elegendő lenne annak érdekében, hogy egy ország egyedül ne tudja megakadályozni az eljárást.
Európa két vezető hatalma szeretné bevezetni az “automatikus és azonnali szankciókat” az eurózóna azon tagjaival szemben, amelyeknek az államháztartási hiánya meghaladja a GDP 3 százalékát, valamint a nemzeti alkotmányokba iktatná a költségvetési egyensúlyra vonatkozó, “európai szinten megerősített és harmonizált aranyszabályt” az államadósság plafonjáról.

Az Európai Bíróságnak joga lesz ellenőrizni a nemzeti költségvetéseket és véleményt alkotni róluk, de nem semmisítheti meg őket – jelezte Angela Merkel. A közösségi bíróság meg fogja mondani, hogy az aranyszabályt a 17-ek által aláírt szerződés szerint betartják-e az egyes országokban – mondta a francia elnök.
Sarkozy azt is elmondta: Párizs és Berlin azt is szeretné, hogy az eurózóna állam- és kormányfői minden hónapban találkozzanak “egészen addig, amíg a válság tart”. A havi megbeszéléseknek pontos napirendje lenne az eurózóna gazdasági növekedésének ösztönzésével kapcsolatban – tette hozzá. Merkel lehetséges témaként említette a munkajogot és az infrastruktúrafejlesztéseket.

Mindketten az Európai Stabilitási Mechanizmus( ESM) beindításának előbbre hozatalát sürgették. Párizs és Berlin célja, hogy a tervezettnél egy évvel korábban, azaz már 2012-ben létrehozzák a közös valuta térségének állandó mentőmechanizmusát, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) felváltó ESM-t. Hasonlóan nyilatkozott hétfő reggel Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa egy finn rádióinterjúban.

Az Európa Központi Bank (EKB) szerepének kapcsán Sarkozy csak annyit mondott, hogy a frankfurti székhelyű intézmény független marad, és korábbi ígéretükhöz híven Párizs és Berlin tartózkodik minden egyéb politikai kommentártól a kérdésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik