Nagyvilág

Családja szeme láttára fejezte le a lift

Az ukrán férfi felesége és kislánya is végignézte, ahogy a bezárodó lifajtó a nyakánál fogva csapdába ejtette az apát, majd elindult lefelé.

A baleset a kelet-ukrajnai Dobrotvor városkában történt, amikor az áldozat családjával együtt hazament nemrég átadott, ötödik emeleti lakótelepi lakásukba – közölte a kárpátaljai UA-Reporter hírportál. Amikor felértek a lifttel az emeletre, először a feleség szállt ki, majd a férfinek még sikerült gyerekkocsiban ülő lányát kitolni a folyosóra, de ő már nem jutott ki.

A felvonó ajtaja ugyanis váratlanul összezárt a nyakánál, csapdába ejtve az apát, aki hiába próbálta kiszabadítani a fejét. A következő pillanatban a szerkezet mozgásba lendült, és a lefelé induló lift – a horrorfilmekből ismert módon – lefejezte a családapát.

Az új lakóház liftjének még nem történt meg a hivatalos üzembe állítása, ezért tilos volt a használata, és erre feliratokkal is figyelmeztették a lakókat – közölte a balesetet vizsgáló Ukrán Ipari Balesetvédelmi és Bányafelügyelet. A ház lakói azonban önhatalmúlag eltávolították a záróplombákat, és saját felelősségükre használni kezdték a felvonót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik