Nagyvilág

A palesztin elnök az izraeli ellenzéket nyugtatgatta

Mahmúd Abbász palesztin elnök Cipi Livnivel, az izraeli ellenzék centrumpártjának, a Kadimának a vezetőjével találkozott szerdán a jordániai Ammánban.

A majdani palesztin ideiglenes egységkormány tiszteletben fogja tartani az Izraellel kötött megállapodásokat, békére törekszik majd, és lemond az erőszak alkalmazásáról – erősítette meg Mahmúd Abbász palesztin elnök Cipi Livni izraeli ellenzéki vezetővel szerdán Ammánban tartott találkozóján.

A megbeszélést követően Abbász hivatala a Wafa palesztin hírügynökség által ismertetett közleményében hangsúlyozta: egyedül a béke és a tárgyalások választása vezethet el az izraeli-palesztin válság olyan rendezéséhez, amelynél az 1967-es határok alapján két állam jön létre, és megoldanak a palesztin területek végső státusával kapcsolatos minden kérdést.

A találkozón szóba került az Abbász vezette, Ciszjordániát irányító, mérsékelt világi Fatah mozgalom és a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász mozgalom közötti megbékélési megállapodás. Abbász ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy a megállapodás alapján létrehozandó palesztin átmeneti kormány tiszteletben fogja tartani az Izraellel kötött megállapodásokat, a válság két államos rendezésének elvét (Izrael állam megőrzése mellett a palesztin állam létrehozását), elkötelezett lesz a béke mellett és lemond az erőszakról.

Livni felszólította Abbászt, hogy kezdjen újra (béke)tárgyalásokat Izraellel, s ne engedje, hogy a palesztin egységkormány programját a Hamász diktálja, “mert velük nincs semmi esély a békére”.

Abbász és Háled Mesaal, a Hamász politikai vezetője múlt csütörtökön partnerségi megállapodást kötött, hogy végső formába öntse a két rivális palesztin szervezet által tavasszal váratlanul megkötött megbékélési egyezséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik