Nagyvilág

Elvették családjától, mert túlsúlyos

Nevelőszülőkhöz küldtek egy nyolcéves amerikai gyereket, miután kilencven kilogrammra hízott fel.

Kizárólag azért helyeztek nevelőszülőkhöz egy nyolcéves fiút Cleveland Heights városában, mert túlságosan elhízott, és anyja nem tudta elérni, hogy ne egyen olyan sokat – jelentette a Plain Dealer. Ohio államban ez volt az első alkalom, hogy egy gyereket egészségügyi veszélynek tartott túlsúlya miatt vettek el családjától – írta a helyi lap.

A gyerekvédelem egy évvel ezelőtt figyelt fel a fiú esetére, miután anyja légzési problémák miatt orvoshoz vitte. Mint megállapították alvási közbeni légzéskimaradástól szenved, amit a túlsúlyosság is okozhat. Alváshoz lélegeztető gépet kapott. A gyerek egy időben már elkezdett fogyni, de az elmúlt hónapokban újra hízásnak indult. A hatóságok ekkor léptek közbe, és vették el a kilencven kilogrammos gyereket anyjától.

A hatóságok szerint az anya már hanyagságot követett el azzal, hogy nem tudta megakadályozni fia elhízását, pedig orvosi tanácsokat is kapott arra, hogy azt miként érheti el. A fiú jelenleg nevelőszülőknél lakik, anyja hetente kétszer láthatja. Az ügyben decemberben hoz döntést egy fiatalkorúak bírósága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik