Nagyvilág

Letartóztatták a “magányos farkast”

New Yorkban letartóztattak egy férfit, aki csőbombákkal merényleteket akart elkövetni rendőrségi objektumok, posták és amerikai veteránok ellen.

A polgármester szerint a terrortámadásokra készülő, manhattani, 27 éves José Pimentel “magányos farkas” volt, vagyis nem tartozott egyetlen radikális szervezethet sem, de az al-Kaida szimpatizánsa volt. A csőbombák készítését az iszlamista terrorszervezet Inspire nevű, angol nyelvű internetes propaganda és toborzó oldaláról sajátította el.

A tájékoztatás szerint Pimentel, akinek megfigyelését már több, mint egy éve megkezdte a rendőrség, nem fejezte be a bombakészítést, de a beszerzett alapanyagokból “elkezdte megépíteni őket”. A gyanúsított szándékairól egy informátor értesítette a hatóságokat.

Az iszlám hitre áttért és Mohamed Juszuf néven is néven ismert férfi ellen várhatóan egyebek mellett terrortámadás szándékával elkövetett tiltott fegyvertartás miatt fognak vádat emelni. Pimentel az informátor jelenlétében több terhelő kijelentést is terr tett. A “dzsihád” nevében amerikai politikusokkal akart végezni.

A férfi elfogásában, aki összesen három csőbomba összeszerelésébe fogott vele, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei nem vettek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik