Nagyvilág

Újra parkjukban a Wall Street-ellenes tüntetők

Az Occupy mozgalom aktivistái visszatérhettek a tüntetés gócpontjának számító New York-i parkba, de sátraik nélkül.

New York rendőrsége 16 órával azután engedte vissza a tüntetőket a Zuccotti parkba, hogy keddre virradóra felszámolta a tüntetők sátortáborát, majdnem 150 embert tartóztatva le. A hatóságok azzal indokolták a tüntetők kizsuppolását, hogy a táborozás egyre növekvő egészségügyi és biztonsági kockázatot jelent a tiltakozók és a környék lakói számára egyaránt. A város polgármester, Michael Bloomberg akkor közölte, hogy csak ideiglenesen kell elhagyniuk a parkot az aktivistáknak, akik később visszatérhetnek.

Michael Stallman, a New York-i felsőbíróság bírája jóváhagyta a hatóságok döntését, amivel megtiltották, hogy a tüntetők a parkban aludjanak, közölve, hogy az új szabályokkal sem sérült a tüntetők szólásszabadsághoz való joga. A rendőrség végül két helyen megnyitotta a park köré vont kordont, és egyenként engedte vissza oda a tüntetőket. Kisvártatva ismét több száz fős tömeg gyűlt össze a parkban, de a tüntetők sátoraikat és hálózsákjaikat nem vihették magukkal.

A hatóságok hétfőn felszámoltak egy hasonló, Wall Street-ellenes tiltakozó tábort a kaliforniai Oaklandben, és ugyanezt tette a svájci rendőrség kedd reggel Zürich óvárosában.

Az Occupy mozgalom a májusban indult spanyol “felháborodottak tiltakozása” nyomán jött létre. Először Kuala Lumpurban használták az Occupy szót a mozgalomra, szeptembertől pedig az Egyesült Államokban megszállták a Wall Street környékét a tüntetők. A következő hetekben az egész világon megjelentek a helyi Occupy sejtek a nagyvárosokban. Múlt hét péntekenBudapesten is, ahol a mozgalom követői a Bank Center és a Magyar Nemzeti Bank közti füves területet foglalták el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik