Nagyvilág

Növekvő nyomás Szírián

Franciaország szankciókat követel és polgárháborútól tart, Moszkva óvatoskodik, a tüntetéseket pedig továbbra is szétlövik.

„Nem normális, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa még nem emelt szót” a szíriai eseményekkel kapcsolatban – jelentette ki Törökországban a francia külügyminiszter. Alain Juppé szerint „tarthatatlanná” vált a helyzet Szíriában, és közölte, hogy Párizs hajlandó szigorítani a rezsim elleni szankciókat. “Remélem, hogy akik akadályozzák bármilyen határozat elfogadását, tudatára ébrednek a valóságnak” – tette hozzá Juppé, Kínára és Oroszországra utalva.

Közben Vlagyimir Putyin orosz kormányfő egy, a Szíria elleni szankciókra vonatkozó kérdésre kijelentette: ENSZ BT-határozatot önmérsékletet és óvatosságot tanúsítva kell kidolgozni. Erről a francia kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be. Francois Fillon azonban élesebben fogalmazott. Szerinte folytatni kell a nemzetközi nyomásgyakorlást, mivel Bassár el-Aszad szíriai elnök nem váltja be reformígéreteit, és tovább folytatódik a mészárlás.

Az Arab Liga szombaton felfüggesztette Szíria tagságát, ami újabb jele annak, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimjére már nemcsak a Nyugat, hanem az arab világ is erőteljes nyomást fejt ki a vérontás leállításáért. Damaszkusz gyakorlatilag már csak Oroszország és Kína támogatására számíthat. Moszkva és Peking a múlt hónapban – vétójogával élve – megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Aszad-rezsim fegyveresei által elkövetett vérengzéseket elítélő határozatot hozzon.

A francia külügyminiszter elmondta, Párizs szeretne együttműködni az Arab Ligával, Törökországgal és a szíriai ellenzékkel, ugyanakkor óva intett a “fegyveres lázadástól”. Katasztrofális lenne, ha polgárháború törne ki – mondta. Egy nappal korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is aggodalmának adott hangot egy esetleges polgárháború kitörésével kapcsolatban, miután a szíriai hadseregből az ellenzékhez dezertált katonák egy csoportja támadást hajtott végre egy hírszerző központ ellen. Moszkva, a nyugati országokkal ellentétben, a szíriai ellenzéket is felelősnek tartja az erőszakos cselekményekért.

Közben a forrongó szíriai városokba vezénylet biztonsági erőkkel dacolva folytatódtak a tüntetések a pénteki ima után. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH), illetve a Helyi Egyeztető Bizottságok (LCC) nevű szervezet közlése szerint a karhatalmi erők a demonstrálókra lőttek, hogy feloszlassák a tüntetéseket. A szervezetek adatai szerint legalább kilenc tüntető halt meg, és nagyjából húszan sebesültek meg. A beszámolókat független forrásból nem lehet megerősíteni, mivel a külföldi sajtó ki van tiltva Szíriából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik