Nagyvilág

Tüntetők törtek be a kuvaiti parlamentbe

A gazdag arab államban ezrek követelték a korruptnak tartott kormányfő lemondását.

Több száz tüntető tört be szerda este a kuvaiti parlament épületébe a kormányfő, asz-Szabah sejk lemondását követelő demonstráció közben. A demonstrálók áttörték az épület kapuját, behatoltak az ülésterembe, ahol elénekelték az ország himnuszát, majd pár perccel később már távoztak is.

A parlament elleni ostromot megelőzően több ezren, köztük ellenzéki képviselők tartottak tüntetést, amelyen a korruptnak tartott miniszterelnök távozását követelték. A demonstráció azonban erőszakossá vált, amikor fiatalok a kormányfő rezidenciájához akartak vonulni, de ezt a kivonuló rohamrendőrök gumibotokkal akadályozták meg. A tüntetők ekkor vonultak a parlament elé, majd be az épületbe.

Az általános jólétnek köszönhetően Kuvaitot jórészt elkerülte az arab világon végigsöprő tiltakozóhullám, de ellenzéki csoportok asz-Szabah sejk 2006-os miniszterelnöki kinevezése óta követelik a kormányfő menesztését, akit felelősnek tartanak azért, hogy a kőolajban gazdag országban általánossá vált a korrupció és romlott a közszolgáltatások színvonala.

Szeptemberben példátlan korrupciós botrány robbant ki. A kuvaiti főügyész vizsgálatot indított, mert feltételezések szerint mintegy 15 parlamenti képviselő 350 millió dollárnyi kenőpénzt fogadott el; az ügybe kormánytisztviselők is belekeveredhettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik